Finom polgári modorban is tudott viselkedni, de gyakran szólt oda gúnyosan politikai ellenfeleinek. Ahogy azok, úgy az újságírók sem bántak vele kesztyűs kézzel. Szívesen köszörülték rajta a nyelvüket. Magabiztos, sokszor már önelégült fellépésével, rengeteg botlásával bőven adott alkalmat a gyűlölettel vegyes csúfolódásra. Mégis, a múlt pénteken, 54 éves korában elhunyt Guido Westerwelle az elmúlt három évtized egyik legmarkánsabb német politikusának számított.
S nem feltétlenül azért, mert pártját, a szabad demokratákat (FDP) több mint tíz év szünet után ismét kormányzati pozícióhoz juttatta Európa vezető gazdasági hatalmában. Homoszexualitását nyíltan vállaló emberként legfőbb értéknek a szabadságot tekintette, amit mindenáron védeni akart – ez is magyarázza, hogy miért volt haláláig jó viszonyban a szabadságról hozzá hasonlóan gondolkodó Angela Merkellel.
Thomas Schmid, a Die Welt főszerkesztője azt írta, hogy Westerwelle a világképével zavaró tényezőnek bizonyult egy olyan korszakban, amikor a két nagy néppárt, a CDU és az SPD között – elsősorban Merkel hatására – egyre jobban elmosódtak a határok. S középen, a polgári rétegekben új színek jelentek meg, a radikális zöldekből értékőrzők, potenciális partnerek lettek. S frissebben, hitelesebben képviselték a szabadságot is.
