Önmagában már az gazdaságdiplomáciai siker, hogy a Standard & Poor’s hajlandó volt felülvizsgálni a besorolást: a nagykövetek jobban teljesítenek. A magyar gazdaság meg legfeljebb ugyanúgy –bármit állítson a nemzeti kánon arról, hogy mit tartalmaznak az utóbbi idők értékelései.
A szép számok mögött borzalmasak a részletek – a lecsalt államadósság, a közmunkásokkal felpumpált foglalkoztatottság, a művileg leszorított infláció és az uniós forrásokkal felpörgetett, bázishatásokkal szépített növekedés nem önmagában jelent problémát, hanem így egészben.
|
Még a szalagot is futószalagon gyártjuk
Kurucz Árpád / Népszabadság |
Attól, hogy a papíron minden jobban mutat, a valóságban még nem. Az Európai Unió annyit mondott, hogy Magyarország leküzdötte a magas hiányból adódó problémákat, de azért ez még nem minden.
A hitelminősítők nem soroltak minket kategóriákkal feljebb, csak annyit közöltek: most úgy néz ki, hogy a következő időszakban nem fogják tovább rontani a besorolást. De javítani sem.
A mai pozíciónkból elmozdulni nem olyan könnyű. Legutóbb például az kellett hozzá, hogy a Bokros-csomag beváltsa a hozzá fűzött reményeket, és Magyarország elkötelezze magát a nyugdíjreform mellett, melynek révén hosszabb távon biztosítani tudja a fenntartható költségvetési egyensúlyt. Ma egy ilyen helyzettől messze vagyunk még, mint (Ungár Tamást idézve tegnapi számunkból) „Simon Bissau-Guineától”.
A politika jelenleg a kampánnyal van elfoglalva: a költségvetési hiány már februárban az éves felét közelítette a kormányzati pénzszórás miatt, s miközben a Fidesz csak ezt folytatná, a Transparency International szerint még a legvisszafogottabban ígérő ellenzéki erő is úgy a GDP két százalékát osztogatná el hirtelen.
Holott Magyarországon a régióban a legalacsonyabb a beruházási ráta, a nulla közelébe esett (és onnan alig emelkedik) a potenciális növekedési ütem: a gazdaság önerőből nem képes talpra állni. Nincs hitel, mert nagyok a bankadók, és mert az államadósság finanszírozása felszívja a megtakarított pénzt.
Az állam nagy, és rátelepszik a gazdaságra (ha épp nem alakítja át, rabolja ki és el törvényesen, de teljes bizonytalanságot szülve), miközben a magas adók eleve csökkentik a versenyképességet. Nálunk úgy csökkent a hiány, hogy hízott az állam, és úgy nyertünk adósságharcot, hogy hosszú távon még több kifizetést vállalt a költségvetés (épp a nyugdíjreform felszámolásával).
Ott vagyunk, ahová Matolcsy gazdaságpolitikai fordulata taszította az országot: a bóvli kategória tetején. Immár stabilan.
