galéria megtekintése

Sporttalan utakon

1 komment


Batka Zoltán

Szombaton, miután Katinkánk sporttörténelmet írt Rióban, idehaza két bicajost letiltottak az esztergomi vonatról. A MÁV úgy látta jónak, hogy hétvégén, fő-fő kirándulóidőben mindössze egyetlen kocsit indítson, azon pedig az előírás szerint csak négy kerékpár volt szállítható. A valóságban a kerékpárosok simán felfértek volna, ha a számukra fenntartott helyeket nem foglalja el a többi utas cserében legalább mélyen egyet is értve az igazságtévő kalauzzal. „Lehet odatekerni is” – vágta oda jó tanácsként a kaller. Gőze sem volt arról, hogy Ürömből Esztergom felé csak az autókkal dugig tömött tízes úton lehet eljutni. Vagy cirka hetven kilométeres kitérővel a Duna-parton. Átlagos fizikai képességű ember előbb látja meg fényes nappal a csillagokat, mint az esztergomi bazilikát.

És ezzel meg is érkeztünk a lényeghez: nálunk a sport jobbára a fiatal korosztályba tartozó fél- és egész profik küzdelmét jelenti. Nekik egy nemzet drukkol, lengenek a zászlók, ha győznek. A magyar „sportnemzet” többsége viszont nemcsak rühell megmozdulni is, de sokuknak a nem hivatásos, szabadidő-sportoló is irritáló jelenség.

Túlzás? Cseppet sem! Például megnézheti magát az a ötven fölötti vidéki, aki holland kortársai mintájára kocogásra adja a fejét. Nálunk társadalmi elvárás, hogy az öregúr legyen „méltóságteljesen” trottyos, és a néni is otthonkában, a kemence mellett ülve várja be a trombózist. A sporttal kísérletező nyugdíjas jó eséllyel kiírja magát a helyi közösségből. A nagymagyar tespedés nemcsak a vidék sajátja: fővárosunk vezetése éppen hősi harcot vív a „kerékpárosok terrorjával”: Tarlósék a bringázást láthatóan legszívesebben csak egy Margit-szigeti rezervátumban engednék. De máshol is dolgozik az „amit meg lehet tiltani, azt megtiltják”-elv: város-falu határában bármilyen természetes élővíz van, az önkormányzat azonnal égető szükségét érzi, hogy megtiltsa a fürdést. A bányató ugyanis mély és veszélyes. A polgármester úr utána elutazik Isztriára, ahol a partnál kapásból négyméteres a víz, a többieknek pedig irány a méregdrága uszoda.

 

Maradna a leghozzáférhetőbb, ezért legdemokratikusabb sport a futás. Sajnos itt a sportszergyártók hatékonyan elhintették azt a hazugságot, hogy futni csak drága cipőben, felszerelésben lehet. Akinek nincs Nike-ja vagy Adidasa, az ciki. Mivel igazi tömegsportmozgalom nálunk nem létezik, így nincs, aki elmagyarázza a szegényebb gyerekeknek, hogy semmi szükség drága sportruhákra: megfelelő technikával egy sima, lapos talpú tornacipővel is maratonokat lehet lekocogni. A példákat még lehetne sportáganként sorolni. Nem véletlen, hogy az Eurobarométer szerint Magyarországon a legalacsonyabb a szabadtéri – outdoor – sportolók aránya és a régió­ban nálunk a legtöbb a klinikai szinten elhízott ember. Szóval a magam részéről örülök annak, hogy Eb vagy olimpia idején hirtelen „sportnemzetté” leszünk. Azonban a fene tudja, még kevesebb olimpiai arannyal is kiegyeznék, ha cserébe a többség nem „sportnemzet” lenne, hanem csak egyszerűen sportbarát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.