galéria megtekintése

Spartacusok

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 01. számában
jelent meg.


Horeczky Krisztina
Népszabadság

A Színház című folyóirat 2011 szeptemberében közölte Kutszegi Csaba kritikus-táncszakíró kitűnő tanulmányát, a Volt egyszer egy magyar balett – Operaházi balettigazgatók tündöklése és bukását.

Néha szerveznek egy hamvába holt puccsot. Ez jut a nagyérdeműnek, a nézőtéren átvészelt artisztikus csapásokon túl

Az operabalett hajdani tagja részint empirikus úton bizonyítja, hogy a fővárosi dalszínház balettdirektorainak pályafutása Kipling alábbi, lírai megállapításával summázható: ha átéltél már dicsőséget és katasztrófát, rájössz, a kettő egykutya. Mostanság az egykoron külhonban működött táncművész, Solymosi Tamás az, akinek osztályrésze lett ez a lélektisztító tapasztalás.

 

A Magyar Nemzeti Balett táncosai – a kartól a vezető szólistákig – a hagyományőrzés jegyében, a status quo fenntartása érdekében vívnak szabadságharcot a médiában a sátán fattyaként felskiccelt Solymosi ellen. Aki elhatározta: új, fiatal(abb) együttest épít. Külföldi művészekre alapozva, magyar lobogó alatt, koncepció és biztos ízlés nélkül, esztelenül, izomerőből. Ennek eddigi hozadéka a kontár elmúlt évad is, sorvasztó bemutatókkal; mindennél csak a jövő szezon fest aggasztóbban.

Történt, hogy egy budai cukrászdában a kompánia több tagja Kutszegi exkolléga általános kérdésén fölbuzdulva („hogy vagytok?”) rázendített Tiborc panaszára. Kinyilatkoztatva: vezetőjük alkalmatlan a posztjára.

A váratlan találkozóból „interjú” lett, melyet a szerző portálja, a Tánckritika.hu publikált Magyar Nemzeti(etlen) Balett címen, június 27-én. A vád- és indulatzanzában a névtelenségükhöz ragaszkodó megszólalók arról biztosítják az olvasót: „az együttes magyar tagjainak szinte száz százaléka egyetértene az elmondottakkal (…), sőt, nem egy külföldinek is kezd kinyílni a szeme”.

Az Andrássy úti aranypalota hosszú ideje siralmas állapotban vegetáló balett-társulatában a rágalmazással, nemtelen támadásokkal, aljas intrikálással, perekkel fűszerezett belháború mára olyan lett, mint az oxigén. Az „idegenszívű” Solymosiról csupán azt nem állítják (még) az érvelés mezején sem jeleskedő, vitéz anonimuszok, hogy ő lökte a vonat elé József Attilát.

A busás dotációból a szakmai, szellemi és morális züllöttség kielégítő példájával szolgáló társulat évtizedek óta ugyanazt a koreográfiát adja elő. Behuppan az igazgatói bársonyszékbe egy (volt) balett-táncos, aki a hatalom birtokában keleti satrapává lesz: büntet, jutalmaz, (meg)kegyelmez. Némely pályatárs behódol, a sértettek a sajtóban bőgnek, míg havonta rettegve fölszedik a félelem bérét. Néha szerveznek egy hamvába holt puccsot. Ez jut a nagyérdeműnek, a nézőtéren átvészelt artisztikus csapásokon túl.

A jövő évadban lekerül a műsorról Seregi László Spartacusa (is). Ám a megélhetési rabszolgalázadás tovább folytatódik. Üdvös volna, ha tudnánk a szereposztást, és a végtelenített reality-szappanoperában részt vevők nevét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.