„Politikusnak lenni kiszolgáltatott, magányos állapot, és ahogy azt a klasszikus maffiafilmekből tudjuk, garantáltan a bukással, az eljelentéktelenedéssel végződik a karrierjük. Egyetlen vezető politikust sem tudunk mondani a rendszerváltás óta, aki méltósággal és megbecsüléssel távozott volna a hivatalából” – közli Gulyás Márton a minap útjára indított, hetente jelentkező videoblogjában. A Slejm – a torkon ragadt politika első adásában a jól ismert civil aktivista a honi politikust helyezte górcső alá úgy általában.
Célkeresztjében az „elvtelen, gerinctelen (…), bizalomra érdemtelen (…), őszintétlen, hazug, képmutató” (vég)lény, s az eredendően bár nem szörnyeteg, de a rendszer által törvényszerűen megmérgezett, korrumpálódó pária áll. Bizton ebből az ellentmondásból következik, hogy: „A politikusok is emberek, sőt emberként kezdtek politizálni. Még a leggyűlöltebbek is”; „Nem kérdés, hogy kizárólag a legelvetemültebbek, akiknek amúgy sincsen semmi veszítenivalójuk” lépnek erre a (jég)pályára.
Bátorkodom, a „legelvetemültebbek” hogyan züllhetnek el?
