galéria megtekintése

Simicska

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 27. számában
jelent meg.


Tóth Ákos
Népszabadság

Orbán Viktor két és fél éve a parlamentben arra a kérdésre válaszolva, hogy miért a Fidesz-közeli oligarchák, például a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt-féle Közgép érdekeit képviseli miniszterelnökként, azt a választ adta, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincsenek oligarchák, csak nagytőkések. „A mi fölfogásunk szerint oligarcha az a milliárdos, aki közvetlen politikai hatalmat is akar szerezni a gazdasági súlya mellé, az ország fontos ügyeinek eldöntését is saját hatáskörébe akarja vonni, elfoglal például egy pártot (...), vagy miniszterelnökké választják, így egy adott parlamenti többség támogatásával egy kézbe kerül a milliárd és a politikai hatalom.”

A miniszterelnök oligarchadefiníciója némiképp ellentmond egy hozzá hasonlóan nagy gondolkodóénak, Arisztotelészének, aki az oligarchát akként határozta meg, hogy nem a kiválósága, hanem a vagyona alapján került a vezető rétegbe.

Arisztotelész nem lehetett tisztában a világ kiszámíthatatlanságával, így azzal sem, hogy bő 2300 évvel őutána megeshet, hogy épp a politika tesz vagyonossá hozzá közel álló személyiségeket, akiket nem oligarcháknak, hanem nemzeti nagytőkéseknek nevez el, de arra a bonyolult csavarra aztán tényleg nem számíthatott, hogy az így fölemelkedett személyiség utólag akarja bizonyítani önnön kiválóságát, voltaképp azt, hogy ő nem is oligarcha, hanem valódi nagytőkés, tehát okkal van ott, ahová került.

 

Hiába, a száraz definíciók, legyenek bármily szellemesek is, mindig elhullanak az életen, olyan apróságokon például, hogy két ember megharagszik egymásra. Hiszen talán ma már Orbán Viktor is fölülvizsgálná saját definícióját, miután kiderült, Simicska Lajos komolyan elgondolkodik azon, hogy elinduljon a veszprémi időközi választáson. Abban a küzdelemben tehát, amelynek a tétje a Fidesz-kormány kétharmada. Vagyis Simicska vaskosan beleártja magát a politikába, amiből a kormányfő definíciója szerint is az következne, hogy oligarcha, de legalábbis az akar lenni, csakhogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében ilyen nincs is.

Akkor most vakarhatjuk a fejünket.

Ebből az ellentmondásból ugyanis több következtetés is levonható, és ezek közül a legcsekélyebb hírértékű az, hogy Orbán definíciója nem időállóbb Arisztotelészénél. Nekünk, akik mélységesen hittünk úgy a NER-ben, mint a miniszterelnök csalhatatlanságában, személyesen is sokkal kínosabb, hogy vagy Orbán tévedett, és a Nemzeti Együttműködés Rendszerében mégiscsak akadnak oligarchák, vagy pedig, ami talán még ennél is kellemetlenebb, a Nemzeti Együttműködés Rendszere már nem létezik, hiszen máskülönben nem történhetne meg, hogy Simicska Lajos oligarchaként vigéckedjen politikai szerepvállalása lebegtetésével.

Akad egy még lesújtóbb következtetés is, az, hogy itt lényegében az istenek játszadoznak egymással, de még inkább velünk, és ebben a fura játékban ránk a senkik szerepét osztották, akik legfeljebb díszletnek valók, de ehhez már megint vissza kellene nyúlni Arisztotelészig, hiába, a világ nem változik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.