Minden idők leggólképesebb magyar külügyminisztere a jó csapatban játszik. Nem úgy általában, és nem is mindig, de ebben a konkrét esetben, amikor Fruzsina, az értelmi sérült magyar lány svédországi befogadásáért küzd, az erkölcsi igazság az ő oldalán van.
Sajnos azonban a magyar kormány ahelyett, hogy megkönnyítené, inkább nehezíti minisztere dolgát. Amikor például azzal próbáljuk észrevétetni magunkat a pályán, hogy a bevándorlás elítélendő, és csak a valóban politikai okokból, életüket mentve útra kelőknek kell bebocsátást adni, mindenki másnak pedig kívül tágasabb, az nem sokat segít: az a helyzet, hogy Fruzsina esetében pontosan ezzel érvel Svédország is.
Az észak-európai állam a lakosság arányában az aprócska Luxemburg után a legnagyobb befogadó a kontinensen. Valószínűleg már nekik maguknak is feltűnt, hogy a bőkezű szociális ellátórendszer miatt mennek hozzájuk ilyen sokan. A menekülők számára sokszor valóban az élet a tét, a leglogikusabb választás viszont – mondjuk Szomáliából, Szíriából vagy Afganisztánból indulva – biztosan nem Svédország lenne. Aki Stockholmot veszi célba, azt nem a skandináv klíma, a dallamos nyelv, de még csak nem is feltétlenül a kemény munka vagy a kihívások szeretete viszi éppen oda: alighanem többet nyom a latban, hogy az „új svédek” könnyen kapnak lakást, családi pótlékot, egészségügyi ellátást.
