Mondták rá, hogy öreg. Meg már lassú. Harmincegy évesen túl van pályafutása csúcsán. Bastian Schweinsteigert a franciaországi Eb előtt sokan leírták.
Most viszont éppenséggel azt írják róla, hogy egy ilyen játékos aranyat ér. Sőt, egyenesen a futball istenéhez hasonlítják a német válogatott csapatkapitányát, akit az egyébként remekül helytálló ukránok ellen az utolsó percekben cserélt be Joachim Löw szövetségi kapitány. Ahogy ezután beszáguldotta a pályát, s amilyen káprázatos gólt lőtt Mesut Özil beadásából, az csattanós válasz az őt múlt időbe tevőknek.
A vasárnap esti lille-i csodáig Schweinsteigerről nekem eddig a legerősebb élményem a 2010-es dél-afrikai világbajnokság volt. A Fokvárosban rendezett negyeddöntőben a németek 4-0-ra ütötték ki Argentínát. Az akkor még a Bayern Münchenben játszó középpályás azon a meccsen nem lőtt gólt, viszont varázsolt. A 77. percben szó szerint bolondot csinált a dél-amerikai csapat védelméből, hogy aztán az alapvonalról önzetlenül visszapasszolja a labdát a jó ütemben érkező Arne Friedrichhez. Biztosan akadnak bravúrosabb megoldások, s talán a képzőművész barátommal hangulatfokozóként elfogyasztott rozéfröccsök is megtették a magukét, mégis az a cselsorozat, az a szlalom, az a mozdulatsor felejthetetlen marad. Hat év után is.
