galéria megtekintése

Schmidt, Marx és Hitler

11 komment


Miklós Gábor

Mindenkinek ajánlom elolvasásra a Schmidt Má­riá­val készített terjedelmes interjút a keddi Magyar Időkben.

Nehéz olvasmány, de megéri. A Terror Háza főigazgatója, a Sorsok Háza projekt vezetője, aki kormánybiztosként irányítja az ’56-os év megemlékezéssorozatát, igen fontos személyiség hazánkban. A posztok is bizonyítják, hogy ő testesíti meg a Fidesz ideológiai fő csapásirányát. A mai vezérállam vezére egy véleményből szeret választani. Ezt a szellemi terméket jellemző módon Schmidt szállítja. A napilapinterjú a főideológus Veszélyzónában című cikkgyűjteményének megjelenése alkalmából készült.

A beszélgetésből kiderül, hogy Schmidt szerint két fő veszélyforrás fenyegeti kontinensünket. Az egyik a muzulmán milliók beszivárgása, illetve fenyegető hatalma földrészünkön. A címben foglalt szörnyű zsarnokság az ő részükről fenyeget. Schmidt Mária már korábban is kifejtette, hogy a mohamedán tömegek Európába telepítése Angela Merkel „mesterterve”. A német kancellár szándéka, hogy pártja, a CDU (Kereszténydemokrata Unió) nevéből törölje a keresztény jelzőt, s azt központira változtassa. A magyar ideológus mindezért a nyugat-európai értelmiséget, a politikai korrektség vétkes gyakorlatát kárhoztatja, különös tekintettel a melegekkel kapcsolatos túlzott tapintatra. Pedig – inti a Nyugatot – az általuk dédelgetett muzulmánok felettébb türelmetlenek, ha melegekről vagy zsidókról van szó. (Schmidtnek amúgy is gondja van ez utóbbi csoporttal, amit a Sorsok Háza körüli terméketlen huzavona is jelez.)

 

A Terror Háza főigazgatója másik fontos alapvetése szerint Európa gyengeségének az az oka, hogy a Nyugat értelmisége fertőzött a kommunizmussal, miközben nincs tapasztalata a sztálinizmusról. Pedig nyilván ő is tudja, hogy a nyugati értelmiség legjava már rég szakított a szovjetekkel, nem utolsósorban épp a magyar ’56 leverése miatt. A Schmidt által irányított ’56-os állami megemlékezésekből azonban nagy gonddal kozmetikázzák ki a sztálinizmussal szakító hazai baloldaliakat, volt és valódi kommunistákat is. Különösen azokat, akik a forradalom mártírjai lettek. Ez nem illik a leegyszerűsített fekete-fehér világképbe, amelyet Schmidt és Orbán is hirdet.

Schmidt előbb leírja az EU-t mint bürokratikus kísérletet, majd kifejti, hogy a jövő csakis a nemzetállamok Európájáé, illetve általában is a nemzetállamoké. Ez a fogalom azonban sok mindent jelenthet. Nálunk például az orbáni világot jelenti a maga irányított demokráciájával, oligarcháival és osztályharcukkal, a helyet, ahol Schmidt mondja meg, ki volt az igazi magyar hős, kinek kell szobrot állítani.

Az interjúban azonban számomra ehhez képest is van slusszpoén. Az, hogy Schmidt a hitleri Mein Kampfot és Marx életművét azonos szinten említi, különösen nagy otrombaság, amelyet remélhetőleg kevés csapattársa oszt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.