galéria megtekintése

Savanyú mosoly

5 komment


Aczél Endre

Izrael mindig is lelkiismereti kérdés volt a háború utáni németek szemében. Adenauer úgy érezte, törlesztenie kell a zsidó népnek okozott szenvedésekért, és a fiatal izraeli állam, ha fogcsikorgatva is, de elfogadta a nagyvonalú segélyt, mert kellett a pénz az államépítésre, a bevándorlók letelepítésére és fegyverekre. Az NSZK tovább nyugtatta a lelkiismeretét, amikor a fél arab világ rokonszenvét beáldozva felvette a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel (1965). Nemcsak a lélek háborgása, de a kíváncsiság is elvitte (nyugat)német fiatalok ezreit aztán az izraeli kibucokba, s a barátkozás idővel csaknem olyan fokot ért el, mint a német–francia közeledés De Gaulle és Adenauer legszebb napjaiban.

Amikor tehát Angela Merkel most azt mondja, addig nem lesznek normális viszonyok Németország és Irán között, amíg ez ­utóbbi el nem ismeri Izrael állam létezéshez való jogát, a lelkiismeret szava szól belőle, de ezúttal kicsit hamisan. Nem az őszinteséget vitatom, csak arra az „apróságra” utalok, hogy a nevezetes iráni–nyugati atomalkunak az NSZK is részese volt, és Netanjahut lehetetlenség meggyőzni arról, hogy mindazok, akik az egyezséget tető alá hozták, bűnös engedékenységet mutattak az Iráni Iszlám Köztársaság iránt. Merkel is. Ha a német kancellár azt gondolta, hogy Izrael melletti kiállásával, Irán elleni dörgedelmeivel jóváteszi ezt a „bűnét”, tévedett.

Csakhogy a valóság keményen felülírja a szavakat. Dacára tudniillik az Iránnal szemben életbe léptetett szankcióknak, a német cégek „vastagon” jelen vannak az iráni gazdaságban. Százszámra. Németország az iráni export legnagyobb felvevőpiaca, de ez semmiség azokhoz az eurómilliárdokhoz képest, amelyeket kis- és közepes német vállalkozások keresnek – nemcsak közvetítők útján, leányvállalataikkal is – a perzsákon. Megdöbbentő adat: Iránban ma minden importált gép és műszaki berendezés 80 százaléka az NSZK-ból származik. És még a kezdeteknél se vagyunk, hiszen most szüntetik meg fokozatosan a szankciókat, és nemcsak a németek, az összes vezető ipari hatalom sorban áll az üzletekért.

 

Hozzájuk képest Izrael legnagyobb barátja akkora startelőnnyel indul, mint – mondjuk – Kínában, ahol a hatalmas közúti és vasúti infrastruktúra műszaki berendezé­seit hosszú évek óta a németek szállítják. Az üzlet az üzlet. A németek minden „normális és baráti viszony” nélkül is aratni fognak Iránban. Anélkül, hogy egy csöppet is érdekelné őket az iráni kőolaj meg földgáz. Egyikre sincs szükségük, élvezik az orosz és más szállítók kínálta biztonságot. Nem fognak nyivákolni amiatt, hogy az amúgy is meglevő energiatúlkínálatot az irániak csak tovább fokozzák, mert a globális exportversenynek ez az ­oldala őket nem foglalkoztatja, vagy ha igen, akkor ezen is keresnek. Ők mást exportálnak oda – többet, mint bárki az unióban, sőt Kínát leszámítva az egész világon. A nukleáris lelkiismeret-furdalás kompenzálásáért („addig nem...”) legfeljebb egy savanyú mosolyt kapnak Netanjahutól.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.