Aligha lehet azt mondani, hogy Salgótarján a Fidesz Augsburgjának a Mohácsa. Miként azt is túlzás lenne állítani, hogy vasárnap este nem történt semmi, csak a balos bástya állampolgárai leszavaztak szépen, csendben. Az igazság odaát is lehetne, de a leginkább a két nyitómondat között van, amennyiben – jelenlegi tudásunk szerint – Tarjánban a rezsimmel kevéssé szimpatizáló, a hagyományos baloldal mellett amúgy is elkötelezett polgárok és alkalmi társaik protestszavazást hajtottak végre, amelynek vannak persze a lokális politikán túlmutató üzenetei, ám összességében nem feltételez apokaliptikus alapú kormányváltó-hangulatot. (Pláne, ha idevesszük: az országosan második legnagyobb erőként megjelenő szélsőjobboldali párt nem kínált semmit a helyi választónak; vagy kínált, ám az ajánlat „annyit" ért, hogy támogatói simán „visszaszavaztak" a balos jelöltre.)
Ellenben akad mégis néhány tanulsága a tarjáni estének.
Mindenekelőtt az, hogy az ellenzék – Veszprém és Újpest után – újabb erős jelzést kapott arról: pártjai együtt érhetnek el bármit is, közös stratégiával, közös jelölttel, közös performansszal válthatják le a rezsimet.
