Van nekem egy kicsi betéti társaságom, egy aprócska társaságocskám, amelyet kénytelen-kelletlen alapítottam tizennégy évvel ezelőtt. Ábrándok nem vezettek, amikor kezeim között e kis cég megszületett. Csak a mellékes munkákra kellett, mert mindenütt azt kérdezték, hogy tudok-e számlát adni, s olyan vérfagyasztóan kérdezték, hogy éreztem: egyszer kell tudnom adni számlát. Létrehoztam a saját kellemetlen társaságomat, de társkapcsolatunkat nem jellemezte érzelmi kötődés, különösebben nem bántam hát, hogy cégecskémet az elmúlt pár évben halálra ítélte a gazdasági válság. A mérleg szerinti eredménye tavalyelőtt 106 ezer forint volt szegénynek, tavaly pedig 77 ezer, miközben egy könyvelő évente 180 ezret akart kérni a könyvelésért. Ezt nem gondoltam jó üzletnek. Cégecskémet csak azért tartsam fönn, hogy egy vadidegen könyvelőnek havi 15 ezret fizessek?
Elszántam rá magamat, hogy saját társaságomnak véget vetek, és 2012-ben felhívtam az ügyvédemet, hogy indítsunk végelszámolást végelgyöngülés miatt. De a lábát húzta. Beteg vagyok, műtenek, panaszolta, várjunk vele. Úgyhogy könyveltem szorgosan még egy éven át, mert időközben kitanultam az Általános Nyomtatványkitöltő Program minden csínját-bínját, könyvelésemet én magam csinálom. Tavaly májusban újra felhívtam az ügyvédemet, aki akkor meg a száját húzta. Egy végelszámolás legalább fél év, nyögte, hamarosan jön az ítélkezési szünet, halasszuk őszre. De ősszel meg azzal rázott le, hogy közelednek az év végi ünnepek. Beszéltem vele a minap megint, mire morgott, folyton a bt.-vel gyötörsz, mondta, éppen most, amikor közeledik az ítélkezési szünet?
Szóval itt maradt a nyakamon e szívós kis dög. Pedig majdnem kifogtam rajta: tavaly föltettem a Fészbukra, hogy ingyen eladó. Jelentkeztek rögtön öten, hiszen csábító volt az ajánlatom, elvégre cégemnek semmiféle tartozása nincsen. Rajtam kívül semmi baja. Adóhatóságunk többször kivizsgálta, elküldték röntgenre, CT-re, kapott MRI-t, majd adóhatóságunk dolgozói tanácstalanul hümmögtek, kedves uram, mondták, tehetetlenek vagyunk, az ön társasága egészséges, mint a makk. De végül senkinek sem kellett. Idén január elsejére bejelentkezett hozzám irodalomtudományunk egyik doktora a cégátvétel ügyében, aminek roppant megörültem, milyen jó lesz, irodalmi kezekbe kerülök. De irodalomtudományunk doktora a találkozást végül lemondta. Úgyhogy rajtam maradt a rohadék. És él és virul. Hogy csinálja?! Csimpaszkodik belém, mint egy kullancs, és röhög, amikor elmulasztok egy-egy bürokratikus határidőt. Néha mulasztok ugyanis, s adóhatóságunk olyankor azonnal több százezer forintos mulasztási bírsággal fenyeget. Az aktuális társasági adóbefizetés apropóján a múlt hétvégén már a marseille-i bácsikámnak is panaszkodtam.
