Maximálisan egyetértünk Orbán Viktorral abban, hogy demokratikus viszonyok között önmagában egy fideszes rokon nem jelenthet hátrányt a közjavak elosztásánál. És még inkább Schiffer Andrással, aki a saját bőrén szerzett fájó tapasztalatokra építve következetesen képviseli: igazságtalan, ha felmenők tettei alapján minősítenek leszármazottakat. A saját felnőtt életét élő, úgymond önerőből boldoguló Orbán Ráhel pedig még csak nem is politikus, tehát lenne ok kihagyni őt a politikai játszmákból.
Az viszont nem megy (és akinek inge, vegye nyugodtan magára), hogy amikor a megmagyarázhatatlanul gyarapodó politikusvagyonok eredetét kutatja az egyszeri adófizető, akkor a hatalom és az adóhatóság képviselői is mindig beérik azzal a magyarázattal, hogy a család segített, ha viszont rákérdezünk, hogy a családtagoknak miből futja rá, akkor sértődötten magánügyezni kezdenek. Pedig nem méltányos, hogy azok oktassanak másokat tisztes helytállásról, a kemény munka és az előrejutás összefüggéseiről, akik a politikus szülő és a közpénzzel kibélelt puha családi fészek nélkül jó esetben pro bono gyakornokok, pályakezdő munkanélküliek vagy esetleg diplomás közmunkások lennének.
Merthogy mi is itt élünk, és pontosan tudjuk, hogy háromévnyi munkával még a szállodaiparban sem lehet félretenni a svájci magániskola félévenként tizenötmilliós tandíjára valót (ha csak úgy nem, hogy a férjünkhöz korántsem az érdemeire való tekintettel évente hozzávágnak néhány állami milliárdot). Aki erről vitát nyitna, mutasson egyetlen ellenpéldát – személyesen fogjuk megírni. Azzal is tisztában vagyunk, hogy amikor sorra rúgják ki a tapasztalt, bármikor kamera elé engedhető szakembereket a közmédiából, akkor képtelenség slapajként azonnal kiemelt multimédiás újságíróvá válni ugyanott politikai háttér nélkül – akinek mégis sikerült, az szintén a vendégünk egy interjúra.
