galéria megtekintése

Rozi néni tyúkja

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 26. számában
jelent meg.


Fekete Gy. Attila
Népszabadság

Orbán Viktort felháborította, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága az emberi jogok európai egyezményével ellentétesnek ítélte a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés hazai szabályozását. Orbán kommentárjaival ellentétben azonban nem azt mondta ki a bíróság, hogy senki sem tartható haláláig rács mögött. Csak azt, hogy 20-30 vagy akárhány évente felül kell vizsgálni, indokolt-e még börtönben tartani az elítéltet. A bíró minden további nélkül dönthet úgy, hogy még igen.

Orbán pár nappal később már odáig ment, hogy a halálbüntetés visszaállítását sem tartotta ördögtől valónak. Tiltja az unió, pedig ez is megérne egy misét, mondta múlt pénteken a közrádió 180 perc című műsorában, s közben azt ecsetelte, hogy a szigorú büntetéseknek, így az unió által kifogásolt ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztésnek igenis van visszatartó ereje, és a halálbüntetésnek is lenne.

Két történetet szoktak elmesélni a sokat látott jogászok ez ügyben a jogi karokon. Egy betörő esetét, akit tetten ért a lakás tulajdonosa, ezért leült a földre, és a tarkóján összekulcsolt kézzel megvárta a rendőrséget. Így csak betörés kísérletéért ítélhették el, míg ha mondjuk félrelöki a tulajdonost, és elmenekül, rablásért évekkel többet kaphatott volna. Ebből az esetből kiindulva a miniszterelnöknek igaza van. Más kérdés, hogy a bűnözők zöme nem ismeri ennyire a Btk.-t. Ezért is fordulhatott elő a jogi egyetemeken gyakran hivatkozott másik eset: amikor Angliában még kötél járt a zseblopásért, a legtöbb zsebtolvajlást a zsebtolvajok akasztásán követték el. Orbánnak e szerint még sincs igaza.

 

Persze a miniszterelnök nem is azért háborodott fel, mert a halálbüntetés visszaállítását fontolgatja. Ő csak az emberek kiszámítható reakcióira építve kampányolt: „Menjen a nénikéjébe Strasbourg meg az unió, ha szerintük embertelen és megalázó, ha hagyjuk, hogy többszörös rablógyilkosokra, idős embereket halálra kínzókra rárohadjon a műanyag lakat!” A nép nem kis hányada vért kíván. És ha Orbán egyik legfőbb riválisa, az e téren a néplelkületet mindenkinél hamarabb és jobban megértő Jobbik halálbüntetés-párti, és ha ki akarja fogni a szelet a vitorlájukból, hát megér neki egy misét a halálbüntetés kérdése.

Ez egy egyszerűen voksokra váltható üzenet. Egyszerűbb, mint például beismerni, hogy a rendszerváltozás óta – ideértve az ő két kormányzati ciklusát is – alig javult a rendőrség kármegtérítési eredményessége. Az áldozatokra nagy ívben tesz az igazságszolgáltatás. Ha a bűnelkövetők felét elfogják, hullnak a jutalmak és az előléptetések. Hogy a bűnözők által az egyszerű embereknek okozott kárt senki nem téríti meg, nem számít. Pedig Rozi nénit jobban érdekli, hogy visszakapja-e az ellopott jószágát, mint az, hogy mennyire szigorítják a tyúklopás büntetését. Mert mit ér a törvény szigora, ha a tetteseket nem kapják el.

Persze megértem Orbán Viktort. Egy tyúk visszaszerzésére nem lehet uniós kampányt építeni. Bár erről esetleg nemzeti konzultálhatna a sok ezer Rozi nénivel…

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.