galéria megtekintése

Riasztó

3 komment

A szerk.

Ez lenne tehát a csodafegyver, a dohányzás felszámolását elhozó nagy projekt.

Így néz ki a jövőben a cigarettásdoboz Magyarországon:

Mediaworks
 

„A dohányzás megölheti születendő gyermekét” – olvasható az egyiken ott, ahol eddig a márkanév szerepelt. Hozzá egy fotó egy alultáplált, életképtelennek tűnő újszülöttről.

Nehéz terepen járunk, amikor az új dobozokat véleményezzük. Lapunk ugyanis egyetért azzal, hogy védeni kell a füstártalomtól azokat, akik nem dohányoznak. Helyes, hogy vendéglátóhelyeken, állami intézményben, munkahelyeken és a tömegközlekedés megállóiban tilos rágyújtani. Egyetértünk azzal is, hogy előírásokkal az állam lecsupaszítsa a dobozokat, hogy ne adhassák el terméküket a cégek divatos, fiatalos, menő árucikknek. De nem tetszik, amikor az állampolgárt hülyére veszik. Amikor a pálinka szabadságáért küzdünk, ám halálra ítélt kisgyerek képével riogatunk mindenkit, aki
rágyújtana.

Amióta elkezdődtek a fideszes kormány (általunk támogatott) dohányzást visszaszorító intézkedései, 3-4 százalékkal csökkent a dohányosok aránya Magyarországon. Minden ember, aki leteszi a cigarettát, nyereség a teljes közösségnek. Ám a 13–15 év közöttiek körében nőtt a fogyasztás. Majd őket fogja zavarni a születendő gyerek egészsége? Skandináviában publikáltak egy (nem létező) kutatást, amely szerint a dohányzás hátráltatja a nemi jellegek kifejlődését. Rögtön visszaesett a tinédzserek rászokási aránya.

A legjobb az lenne, ha nem kéne trükközni, és az állam partnerként kezelné a fogyasztót. Ha segítené védeni azt, aki akaratán kívül van kitéve a veszélyeknek, a dohányzót, alkoholivót és túlzott cukorfogyasztót pedig tájékoztatná a veszélyekről, segítené az életmódváltást. És akkor mutatna halott csecsemőket, amikor a szemünk előtt zajlik a tragédia.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.