Amikor 2001-ben egyik óráról a másikra kiderült, hogy a magyar honvédelemnek nem az USA F–16-osaira, hanem a svéd Gripenekre van szüksége, morcosak voltak ugyan az amerikaiak, de különösebb palávert, legalábbis nyilvánosan, nem csináltak. Azóta többé-kevésbé kiderült, hogy országokat átívelő panama lehetett az ügy mögött, svédek, osztrákok vizsgálódtak, egy kedves, lobbizásból tengődő arisztokrata ellen per is folyik Ausztriában, de a magyarokat akkor sem érdekelte különösképpen az üzletet körbelengő gyanú.
Más időket élünk már, illetve a fene tudja, mert az amerikaiak most is a kulisszák mögött próbáltak intézkedni, miközben a közvélemény erről valószínűleg szintén pusztán a növekvő morcosságukról értesült volna, ha a Fidesz-kommunikáció izgalmában nem nyúl a megszokott szisztémához: elővágni, ellenváddal élni, móresre tanítani az ellenfelet. Már alig emlékszünk az eredetileg megszellőztetett okra, mármint hogy amerikai érdekeltségeket vizsgál a NAV. A kitiltások belföldi fogyasztásra szánt magyarázatára azóta ezernyi variáció született. Én mindet elhiszem, külön-külön és egyben is.
Úgy néz ki azonban, hogy a levetett uniós és amerikai iga sem hoz automatikusan Kánaánt, ezért további országvédelmi stratégiáknak kell készülniük, mert a támadások nem lankadnak, a titkosszolgálatok ezerrel dolgoznak a magyarság porba tiprásáért – ahogy látom, 2015 is az éberség jegyében fog eltelni, nem megfeledkezve az okkupációt orvul támogató belső erők lefegyverzéséről. Pedig, ha összeadnánk, hogy 2010 óta mekkora dézsma sújtotta a bankokat, különadók a multikat, mekkora summát guberáltak össze a legtalálékonyabb módszerekkel, olyan impozáns számot kapnánk, hogy nem értenénk, miért nőtt mégis a szegénység. Valószínűleg a leáldozóban lévő Nyugat átgyűrűző családellenessége, dekadenciája és a jövőben leleplezendő gazdasági szabotázsakciók őrlik föl azt az erőt, amelyre még a közmunkaprogramokon felül is képesek volnánk.
