Requiem Erzsébetért

2016-03-17 13:00:00

A miniszterelnök véleménye szerint az Európai Bizottság szétzúzta a magyar cafeteria-rendszert, és miután azt a kedvezőtlen döntés miatt úgysem lehet fenntartani, célszerű lenne „készpénzesíteni", és úgy kifizetni a dolgozóknak. Azonnal tisztázzuk, senki nem zúzott szét semmit, mindössze annyi történt, hogy az Európai Unió Bírósága 2016. február 23-i ítéletében kimondta, hogy a jelenleg alkalmazott Széchenyi Pihenőkártya és az Erzsébet étkezési utalvány több szabályozó eleme ellentétes az uniós joggal.

A hatályos SZÉP-kártya- és Erzsébet-konstrukciót 2011-ben, illetve 2012-ben fabrikálták. Uniós tagságunk első hét évében (2004–2011) is voltak Magyarországon cafeteriaelemek (étkezési jegyek, üdülési csekkek stb.), amelyek, ha nem is hiba nélkül, de rendeltetésszerűen funkcionáltak. Az EU-nak nem volt és ma sincs semmi gondja a béren kívüli juttatások rendszerével, kizárólag a diszkriminációt és a monopolhelyzetet létrehozó torz magyar változatot nem fogadja el, mivel az gátolja a vállalkozások letelepedési és szolgáltatásnyújtási szabadságát. Franciaországban, a Benelux államokban és a skandináv országokban évtizedek óta változatos cafeteria-rendszerek működnek, így közösségi szinten fel sem merülhet a különféle juttatások megszüntetésének szándéka. Ugyanakkor számítani lehetett arra az elmarasztaló ítéletre, amelynek értelmében az Európai Unió Bírósága szerint jogellenes a francia utalványforgalmazó cégek magyarországi leányvállalatainak száműzése, míg a SZÉP-kártya vonatkozásában nem elfogadható számukra a három kijelölt – jelentős fiókhálózattal rendelkező – hazai pénzintézet kizárólagos helyzetbe hozása.

Gyorsan rögzítsük azt is, hogy az Európai Unió Bírósága nem a komplett magyar cafeteriaszisztémát „meszelte el", hanem annak két elemére vonatkozóan kötelez bennünket korrekcióra. Azaz: a hibák kiküszöbölése után maradhat az Erzsébet-utalvány is, a SZÉP-kártya és természetesen az összes többi béren kívüli juttatási forma is (bérlet, iskolakezdési támogatás, önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári befizetés stb.). A március 10-i kormányfői mondat viszont a teljes rendszer megszüntetésére és „készpénzesítésére" utal, tehát félő, hogy a ma már nem kedvelt utalvány- és kártyarendszerrel együtt likvidálják az összes cafeteriaelemet. Hangsúlyozom: sem a bizottság, sem a bíróság nem ír elő felszámolást, pusztán a fent nevezett két tétel esetében követel kiigazítást.

Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy milyen hatalmas médiakampány keretében igyekeztek népszerűsíteni 2013-ban a kormányzati tisztségviselők az új Erzsébet-programot. Előkerestem egy három évvel ezelőtti sajtótájékoztató vezérgondolatát, amelyet Dorkota Lajos kormánymegbízott és Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője osztott meg velünk: „Magyarország legsikeresebb szociális programja az Erzsébet-program, sőt – a kedvezményes üdülésben részt vevők számát az egész lakosságra vetítve – Európában is kiemelkedő. (...) Az Erzsébet-program nemcsak sikertörténet, hanem egy szép és emberi történet is egyben." Sajnos mára az is elfelejtődött, hogy az Erzsébet-program keretében ellátott közfeladatok megvalósítását az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó jutalékbevétel biztosítja. Az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett utalványra a jövőben még sincs szükség, hiszen a hallottak szerint 2017. január elsejétől – a többi cafeteriaelemmel együtt – a munkabér része lesz. A tervezett intézkedés több tízezer munkáltatót és csaknem kétmillió embert érint. Végiggondolatlan és bizonytalan kimenetelű kísérletezésre senki nem tart igényt, ennél sokkal egyszerűbb és olcsóbb lenne az uniós joggal harmonizált szabályozás visszaállítása.

Beszéljünk a gazdasági összefüggésekről is. A „kötött pályás" felhasználás törvényi előírása arra is biztosíték, hogy a munkavállalók nem bevásárlóturizmus keretében és nem külföldi szállodákban váltják árura, szolgáltatásra a kapott utalványt vagy kártyát. Itthon költik el a pluszjövedelmet: a hazánkban működő élelmiszer-kereskedelmi láncok üzleteiben, éttermekben, vidéki szállodákban, panziókban, vendégházakban. A közösen elfogadott céloknak megfelelően, ellenőrzött módon történik a beváltás, ami jól szolgálja a kereskedelem minden ágának tisztulását és dinamikus fejlődését. Évente 230-250 milliárdos belföldi forgalmat biztosít az utalvány- és kártyaalapú fogyasztás, ami garantált és egyáltalán nem elhanyagolható nagyságrend. Már most teljes bizonyossággal állítható, hogy a SZÉP-kártya kiiktatása érzékenyen fogja érinteni a belföldi turizmusban érdekelt vállalkozásokat, hiszen a szállodai bevételek 20-30 százalékát „kártyaágon" realizálják. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke azonnal jelezte is, hogy a cafeteria-rendszer esetleges eltörlését kifejezetten veszélyes lépésnek tartja.

A vállalati szinten biztosított béren kívüli juttatás azt is igazolja, hogy a munkahelyen rendezettek a munkaügyi kapcsolatok, és a munkáltató a teljesítményhez kötött díjazáson felül többletjövedelmet is kíván biztosítani munkavállalói számára. A munkaadó célzott felhasználású anyagi hozzájárulással (utalvány, kártya, biztosítás stb.) támogatja a dolgozó magasabb színvonalú étkezését, biztonságát és pihenését. A munkahelyi bizalom, a szolidaritás, a megbecsülés, a vállalati gondoskodás jelképeként is felfogható a széles körben működtetett cafeteria-rendszer. A kedvezményes adóztatása pedig azért logikus, mert a munkáltató által adott béren kívüli juttatás ugyan értelmes és társadalmilag elfogadott, de szigorúan behatárolt célok eléréséhez nyújt segítséget. A juttatás nem helyettesíti a bért, nem átváltható, és csak kijelölt körben felhasználható fizetési eszköz, hiszen a fogyasztási vagy támogatási irányokat, lehetőségeket jogszabály határozza meg. Az előzőekben leírtakból egyenesen következik, hogy bért emelni a cafeteria rovására nem igazán előremutató megoldás.

A „készpénzesítés" technikáját, a „kettős bérrendszer" szakmai koncepcióját nem ismerem, így arról érdemben nyilatkozni nem tudok. Véleményem szerint a cafeteria-rendszer végleges megszüntetése és speciális – ellátási alapot nem képező – munkabérelemmé való átalakítása nem oldja fel a magyar munkaerőpiac régóta meglévő feszültségeit, és érdemben nem csökkenti a dolgozói nettó munkajövedelmek, valamint a vállalkozásokat terhelő bérköltségek közötti óriási távolságot. A béren kívüli juttatások újragondolását, az adóztatás egységesítését, a nyilvántartások egyszerűsítését, valamint a felhasználás, a beváltás szabályainak korszerűsítését lehet szorgalmazni, de a több évtizedes múlttal rendelkező és méltán közkedvelt tradicionális intézményrendszer teljes felszámolását nem szabad támogatni.

A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára