galéria megtekintése

Rendszerszintű görcs

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 15. számában
jelent meg.

Bősz Anett
Népszabadság

Az elmúlt öt évben sok területen rombolt az Orbán-kormány. Rombolta a jogállamot, rombolta a demokráciát és a szabadságjogokat. Rombolta a nemzetközi kapcsolatainkat, a nemzetgazdaságot, az elesett társadalmi rétegek esélyeit, és rengeteg minden mást. A legnagyobb baj, hogy ma Magyarországon éppen azokban a sorsfordító helyzetekben nem érezhetjük magunkat embernek, amelyek mindent meghatároznak az életünkben. Ilyen a születés, az iskola, a betegségek, a munkapiacról való ki- és belépés, no meg a halál.

Azok a rendszerek vannak a legrosszabb állapotban, amelyek egész életünk sarokkövei. Az oktatás és az egészségügy létkérdés, mégis mostohagyerekként sínylődnek, s bennük sínylődik mindenki, aki részesévé válik a nagy egésznek. Ezek azok a rendszerek, amelyekben mindenki sorra kerül egyszer. Az évtizedes korrupcióhálót, amelybe mindkét rendszer beleragadt, már régen belepte a por. Új megoldásoknak, nyugat-európai irányba tett lépéseknek nyoma sincs.

Lassan egy hónapja nem járnak iskolába a gyerekek. Ezentúl már „mindig így lesz”: nem számít, hogy június 15. hétfőre esik, még be kell menni az iskolába, lehúzni az utolsó órákat. Az sem számít, hogy szeptember 1. esetleg péntek, az ezer év dohszagát árasztó Emmi kiadta az ukázt: be kell csöngetni az új tanévben – pontosan a „klasszikus becsöngetési napon”, az ősz első napján.

 
– Tanévkezdés alkalmából üdvözlök mindenkit. És igen: minden osztályban, ahonnét leendő első szavazók kerülnek ki, ezt ki kellett tennünk.
– Tanévkezdés alkalmából üdvözlök mindenkit. És igen: minden osztályban, ahonnét leendő első szavazók kerülnek ki, ezt ki kellett tennünk.
Marabu

Olyan, mintha az Orbán-kormány és az oktatási államtitkárság időgéppel érkezett volna a társadalom életébe, és úgy látott volna neki az oktatás átalakításának. Jobbára dunsztja sincs arról, hogy a XXI. század elvárásainak megfelelni tudó embereket hogyan kell tanítani.

A kormány ámokfutása az immár 15 éve letűnt század legrosszabb elemeit hozta vissza. A tanulókat önállóság helyett feltétlen tiszteletre és erkölcsre nevelik, mintha a Horthy-korszakban élnének, a tanárok kiszolgáltatottsága és állami függősége pedig a Kádár-rendszert idézi.

Ugyanezt igazolja vissza az objektív szintfelmérők sorozata: meg lehet nézni, hogyan teljesítenek a diákjaink a PISA-felmérésen. Ez nem valami hókuszpókusz. Annyi a kérdés, hogy az ember érti-e, amit olvas, és képes-e önálló feladatmegoldásra. Mégpedig egy olyan világban, ahol már a – szerencsés – legkisebbek kezében is ott egy tablet vagy egy okostelefon, amely néhány másodperc alatt képes pótolni a lexikális tudás egy-egy esetlegesen hiányzó darabkáját.

Talán éppen ez a kulcseleme az oktatási rendszer átalakításának. Hogy nem képes emberként tekinteni a gyerekekre. Nem képes látni, hogy mindenki, aki bekerül az elsőbe az óvodát követően, egy kis egyéniség. Egyéni igényekkel, egyéni látásmóddal, egyéni megoldásokkal. A tudásszomját kéne kielégíteni, nem pedig sablonos, egyetlen perc alatt megutálható magolnivalót adni neki. A nyelv szépségeit kéne megismernie, megszeretnie írni és olvasni, megtanulni számolni, és alapvető logikai összefüggéseket megismerni, ehelyett fogcsikorgatva veszi elő a nyelvtanfüzetét már alsó tagozatban, és felvési feszült – ebből adódóan nem szép – betűkkel: „a névmások”.

És akkor ő még egy „ideális” gyerek. Se nem rossz, se nem jó, se nem hátrányos helyzetű, aki visszahúzza a többit – mondaná erre a kormány. Ahelyett, hogy a sokszínűség felismerése és annak kezelhetősége motiválná az oktatási rendszert terelgetni hivatott államtitkárságot, igyekszik minél homogénebb, minél egyszínűbb és egysíkúbb társaságot nevelni ebből a nyüzsgő, színes forgatagból.

Nagy különbségek vannak a gyerekek között. Az egyik már akkor is könyvet rágott, amikor nőtt a foga, a másik meg akkor lát könyvet életében először, amikor a közmunkából leszurkolt összegért megérkezik az első tankönyv az életébe. Csodálkozunk, hogy ilyen iskolarendszer mellett életük végéig tátong közöttük a szakadék? Még szomorúbb, hogy az előbbi lesz az, aki – amint tud – kilép az állami oktatási rendszerből, s ezzel visszafordíthatatlan folyamatokat indít el. És nagy valószínűséggel ugyanő lesz az is, aki az első adandó alkalommal elhagyja majd az országot – újabb tehetséget szakítva ki ebből a társadalomból. Ez mindnyájunk jövőjére nézve szomorú.

Meglepő-e vajon, hogy ilyen cinikus, hozzá nem értő alakok olyan oktatási rendszert teremtettek, amelyből mindenki menekül? A középosztály erőn felül teljesít inkább, csak hogy menthesse a gyerekét az állami intézményekből. Azokból az állami intézményekből, amelyekben a pedagógusi kar a tankerületi vezetőktől és a Klik elrontott központosított folyamataitól szenved.

Miféle oktatási rendszer az, ahol sem gyerek, sem szülő, sem pedagógus, sem intézményvezető nem érezheti magát embernek? Hiszen ez volna a lényeg! Hogy megtanuljunk együtt élni. Megtanuljunk figyelni egymásra, szólni, ha valami nem tetszik, vagy kérdezni, ha valamit nem értünk. De ez a rendszer pont az ellenkezőjét váltja ki. Gyomorgörcsös, teljesítménykényszeres gyerek, sablonosan, motiválatlanul oktató pedagógus, akitől már nem lehet többet várni, mert anynyiféle módon alázza meg és szipolyozza ki a rendszer.

Az oktatási rendszerünkről ugyanaz mondható el, mint az egészségügyről: csak a benne dolgozók emberfeletti munkájának, kreativitásának, kitartásának köszönhetően nem omlott még össze.

Éppen azok az emberek mentik a helyzetet, akiket senki sem igyekszik megmenteni. A Kliktől, a gyalázatos pedagógus-életpályamodell hazug jövőképétől és számtalan megalázó és hasztalan, elhibázott kormányzati lépéstől.

Valamifajta elképzelt, „jó Fidesz-szavazók” nevelésére szerződött, súlyos történelmi bűnt elkövető szörnyeteget termelt ki magából az elmúlt fél évtized, ami az oktatást illeti. Sok helyütt nincs kréta, nincs tankönyv, csak a hasztalan, egész napos iskola van, és a mindennek ellenére tornyosuló, fölöslegesen írt házi feladat. Ebben az országban annak a generációnak úgysincs jövője, amelyik most iskolába jár. Ha így mennek tovább a dolgok, akkor nincs.

Volt már olyan, hogy valaki olyan rosszul szerepelt, hogy több egyest is kapott egyetlen feleletért? Elkezdeném ezt az értékelési módszert: mert jelenleg nem látok olyasmit a magyar oktatásban, ami az elégtelentől különb osztályzatot érdemelne. Pontosabban csak egyetlen dolgot: de azt kérném a kormánytól, hogy aki ennyire gyalázatos célokért dolgozik, az legalább ne legyen ilyen szorgalmas!

A szerző a Magyar Liberális Párt ügyvivője

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.