A konvergenciaprogram politikai jelentősége az idén a nullával egyenlő. Kit érdekel, ha az ügyvezető magyar kormány benyújtja az ügyvezető Európai Bizottságnak, hogy milyen ügyeket vittek végig, és azok hova vezetnek. Ha a kétharmad nem folytatná, és/vagy nem volnánk majdhogynem teljesen biztosak abban, hogy Varga Mihály is marad, akkor legalább valamiféle közgazdasági testamentumként lehetne felfogni ezt a dokumentumot – de így ez az öröm sincs meg.
Tekinthetnénk a dokumentumot őszinte vallomásnak arról, hogy a korábbi ígéretekből és pénzszórásból mit lehet megvalósítani. A Fidesznél azonban senki sem fog igazságbeszédet tartani. Egyrészt nem ígértek annyit, hogy muszáj volna most visszafogni, másrészt náluk a legbrutálisabb megszorítást is a Fényes Jövő Nemzeti Programjának hívnák. A konvergenciaprogram elvben persze pont ez utóbbiról szólna: ez kellene hogy legyen a kormány gazdasági hatásszámításokkal alátámasztott elképzelése arról, miként lehet a következő három évben gyorsítani a gazdasági növekedést és emelni az életszínvonalat, hogy kis hazánk jól utolérje a nála fejlettebb államokat.
Vagyis konvergáljon. Ilyen elképzeléseket azonban az uniónak a héten megküldött dokumentum nem tartalmaz. A konvergenciaprogramból ugyanis csak két dolog maradt ki: a konvergencia meg a program. Az az őrület az egészben, hogy ez esetben ezzel jól jártunk. Ez a program ma nem tartalmazhatja az új kormány elképzeléseit, miután azokat még el sem fogadták, a parlament nem is ült össze. Csak számítások vannak benne arról, mi lenne, ha minden ugyanúgy maradna, holott tudjuk, hogy a Fidesz azért néhány dolgon biztos változtat majd. A forradalom folytatódik, az újabb rezsicsökkentések után az szja-kulcsot is mérsékelni kell.
