Rabló a rablónak...

Állítólag az történt, hogy annak idején pár nappal a statáriális döntés bejelentése előtt a kormányfő asztalára került egy titkosszolgálati jelentés arról, hogy ismert alvilági csoportok miképpen befolyásolták a döntéshozókat egy számukra kedvező szerencsejáték-szabályozás érdekében. Orbán a 24. órában egyetlen tollvonással felszámolta az ezek szerint alvilági befolyás alá került iparágat.

Nyomozás azonban azóta sem indult. Sem a döntéshozók – vajon kik lehettek ők? – befolyásolóinak a felkutatására, sem a megvesztegetett politikusok, közalkalmazottak ellen. A maffia milliárdokat vesztett, de egyetlen keresztapa sem került börtönbe. „Cserébe” titokban maradhatott az is, hogy kiken keresztül és hogyan befolyásolták a döntéshozókat, mikor és milyen mértékben. Al- és felvilági körökben mindenkinek így volt ez jó.

Persze a félkarú rablók utáni adóbevételre továbbra is szükség lett volna az államkasszának, ezért még szinte meg sem száradt az államfő aláírása a magán-szerencseipar sorsát megpecsételő törvényen, máris körvonalazódni látszottak a tervek, hogy ki és milyen feltételekkel nyithat mégis kaszinót. Persze mint a nemzeti dohányboltok és a földügyekben, itt is a hatalomhoz közel állók nyertek.

Csakhogy a kocsmák népe a Nemzeti Együttműködés Rendszerében sem kaszinóképes. Ők továbbra is az illegalitásban játékgépekké átkeresztelt nyerőautomatákba dobálták a pénzüket. Egészen addig, míg egyes kocsmákban nem lehetett legálisan lóversenyekre fogadni.

És most jönnek az állami sorsjegy-automaták. „Véletlenül” ugyanott állítják majd fel őket, ahol az egykor jórészt törvényesen működtetett félkarú rablók dolgoztak. Mindenki jól jár. A kocsmák népe félkarú rablók rángatása helyett a sorsjegyek kapargatásával apaszthatja a családi kasszát. Az állam pedig felszámolta a piaci konkurenciáját. A szegények immár az ő hasznára szegényednek.