1. A társadalmi kohézió szintje (a bizalmon, kölcsönösségen alapuló társadalmi kapcsolatok a gazdasági versenyképesség egyik legfontosabb forrása);
2. A közösségi kohézió problematikája;
3. Az EU-t jellemző politikai legitimitásdeficit, vagyis a politikai kohézió kérdése (hosszú távon elképzelhetetlen az EU egészséges intézményi működése a demokratikus deficitek leküzdése nélkül).
Szakadó társadalmi szövetek
A 2008-as válság súlyos következményekkel járt az európai polgárok szociális és pénzügyi helyzetére vonatkozóan. Csak 2008 és 2013 között több mint 6 millió ember vesztette el az állását az unióban, jelenleg 27 millióra tehető a munkanélküliek száma.
Az Eurobarometer felmérése szerint pedig a válaszadók 80 százaléka érzi úgy, hogy az elmúlt 12 hónapban nőtt a szegénység. A válságkezelés szerkezetét figyelembe véve általános trend volt, hogy a konszolidáció árát az egyes társadalmi csoportok nem egyenlő arányban viselték. A fiatal munkavállalók a megszorítások veszteseivé váltak, míg a nyugdíjasréteg tudta a leginkább megőrizni a válság előtti életszínvonalát, így generációk közötti feszültség is kialakult.
A választási programok a munkanélküliség negatív hatásainak ellensúlyozását kezelik az egyik legfőbb prioritásként. A pártcsaládok jól látják, hogy a társadalmi kohézió jelenlegi legnagyobb ellensége az EU-ban a foglalkoztatottság alacsony szintje, mivel elszegényedéshez vezet, és csökkenti a polgárok „jóllétérzetét” (well-being). A tömegesen deprivált társadalmak pedig nem tudnak befogadó módon viselkedni, hanem az egyes szubkultúrák, etnikai, társadalmi csoportok belső kohéziója erősödik meg, ami ellehetetleníti a valódi társadalmi kohézió kialakulását.
Általánosan megjelenő elv szinte az összes programban, hogy elsősorban a kkv-szektor munkahelyteremtését kellene támogatnia az EU-s politikáknak, koncentráltan a fiatalok körében. A Keresztény Politikai Mozgalom programjában külön kiemeli, hogy a gazdaság talpra állításakor nem lehet kizárólag versenyképességi és hatékonysági szempontokat figyelembe venni, hanem a bizalmat, felelősséget és reciprocitást is erősíteni kell, mivel így fejleszthető a kohézió össztársadalmi szinten. A néppárt is megemlíti, hogy a gazdaságban egyensúlyt kell teremteni a szabadság és a szolidaritás között, és kétségtelen, hogy a társadalmi kohézió növelésének ez az egyik leghatékonyabb módja.
Összességében tehát látható, hogy a pártcsaládok érzékelik a társadalmi szövetek szakadozásait. Azonban egyik programból sem rajzolódik ki igazán komplett kohéziós stratégia, így a társadalmi kohézióval kapcsolatos komplex problémák elsősorban gazdasági oldalról vannak megközelítve. Persze a sikeres munkahelyteremtés ugyan rövid- és középtávon gyógyír lehet, de például az európai szociális modell újragondolása nélkül ez csak tűzoltásnak lehet elegendő.
A szerkezeti megosztottság kezelése
Az elmúlt ciklus egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy miképpen lehetne az EU a globális színtér meghatározó szereplője: ha még több döntési kompetenciát emelnek közösségi szintre, vagy ha a nemzetállami keretekre támaszkodva az országok lazább szövetségeként működtetik tovább. Ezzel összefüggésben, a válság hatására a többsebességes Európáról szóló vita is kiéleződött, hiszen a krízis felfedte a perifériaországok gazdasági gyengeségeit, valamint a konvergenciájuk sikertelenségét.
A többszörös szerkezeti megosztottság problematikája meg is jelenik a legtöbb választási programban, azonban szinte csak az említés szintjén, a helyzet valódi feltárása nélkül. Ez igen súlyos hiányossága a dokumentumoknak, hiszen bármelyik politikai erő nyeri is a voksolást, elkerülhetetlen lesz, hogy az EU-t feszítő strukturális feszültséggel kezdjen valamit. Érdekesség, hogy három pártcsalád – köztük a két legnagyobb frakcióval rendelkező néppárt és a szocialisták – a nemzetállami vs. föderális Európa vitájában inkább egyfajta „egyensúlyi” álláspontot képvisel a dokumentumokban, vagyis nem teszi le egyértelműen a voksát a teljes integráció vagy éppen a „nemzetállami visszarendeződés” mellett. Viszont a pénzügyi integráció kérdésében majdnem konszenzus alakult ki a pártcsaládok politikájában.
Euroszkepticizmus és legitimitásdeficit
Az EU harmadik, legerőteljesebben növekvő politikai problémája a nemzeti euroszkeptikus pártok és mozgalmak előretörésével felerősödő legitimitásdeficit, vagyis a politikai kohézió gyengülése. A francia (Nemzeti Front), a holland (PVV), a brit (UKIP), a magyar (Jobbik) és az osztrák (FPÖ) euroszkeptikus pártok folyamatosan képesek növelni medializáltságukatéstámogatottságukat. Ezért égető kérdés az európai parlamenti választások közeledtével: hogyan akarják megállítani a pártcsaládok az „eurózió” folyamatát?
Míg az euroszkeptikusok erősödése szorosan összefügg a gazdasági válság negatív hozadékaival, addig a legitimitásdeficit már évtizedek óta kiváló muníciót szolgáltat az EU kritikusainak számára. Ezek az erők hatékonyan kommunikálják negatív üzeneteiket a hazai politikai és médiakörnyezetben, így a nemzetállami terepen az EU-s intézmények egyértelmű hátránnyal indulnak, mivel a medializált kommunikációs térben az EU képviselői alig vannak jelen. Az EU-s folyamatokról a tv- és rádióműsorokból alig tudnak információt szerezni a polgárok, egyedül a hírportálok képesek valamelyest csökkenteni az alulinformáltságot.
Aggasztó, hogy az EP-ben jelen lévő pártcsaládok egyik fentebbi probléma kapcsán sem fogalmaztak meg konkrét megoldásokat, sőt, a demokratikus deficitet erősítő információhiány problematikájára nem nagyon találni még csak utalásokat sem. Az euroszkeptikusok érveiben megjelenő legitimitásdeficit másik vonulata (az információellátottság mellett) a döntéshozatali és választási folyamatok hiányosságai (alacsony polgári részvétel, átláthatatlanság).
E téren már a gyakorlatban és a programok szintjén is pozitívabb kép van kialakulóban. Mivel az EP pártcsaládjairól van szó, ezért egyértelmű, hogy mindannyian növelni kívánják az intézmény hatásköreit, főleg a jogalkotásban (kompetenciája még mindig nem egyenértékű az ET-vel). Szintén egységesen állnak ki a nemzeti parlamentek hatékony bevonása mellett az EP munkájába. A 2014-es programok alapján a legitimáció további erősítésében leginkább a zöldek és a liberálisok bizonyultak innovatívnak, e két pártcsalád adta a legnagyobb hangsúlyt programjában a probléma megoldásának.
Kohéziós egyenleg
A pártcsaládok szakpolitikai összefoglalójaként szolgáló EP-választási programokkal egyáltalán nem lehetünk elégedettek. Ugyan reagálnak az általunk megfogalmazott három legfontosabb kohéziós kihívásra, de ezek a reakciók sajnos megragadnak a felületes megemlítés szintjén. Sem valódi helyzetfeltárások, sem lényegi megoldási javaslatok nem lelhetők fel a dokumentumokban. Pozitívum ugyanakkor, hogy felfedezhetők bennük bizonyos társadalmi víziók (zöld new deal, szociális piacgazdaság, keresztény szolidaritás és családvédelem), de ezek mind csak nehezen olvashatók ki a szakpolitikai témák erdejéből. A megoldási alternatívák leginkább a közösségi és a politikai kohéziós faktor esetében hiányoznak. Csak remélni tudjuk, hogy az EU régi-új döntéshozói érzékelik e problémák igazi súlyát, és csupán ők is a programvisszatartás eszközével élnek.
A szerzők a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársai
*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
