A kánikula jobban teljesít. Remegett a levegő a hőségtől, pedig csak fél tíz volt. Az agyam is megolvad, gondolta Z., de nem baj, így fixen összeolvad majd az ellenzék összes áramlata is.
A kertben a füvet már az előző napi bográcsozáskor letaposták, meg azért látszik, hogy a házigazdák nem szedték meg magukat az évek során. Az átlagos balatoni víkendház meg a tágas, de minden csicsát nélkülöző telek aligha rejtett be nem vallott teraszokat vagy a semmiből váratlanul kinövő szobákat.
A meghívottak között a rendszerváltás nagy öregjei nem a legoptimálisabb arányban keveredtek a náluk jóval kisebb öregekkel, nem szólva az évtizedek óta levakarhatatlan macherbajnokokról. Tempósan érkeztek a kertbe gyakorló politikusok is. Méregették egymást, ki kitől kért már valamit. Sokan a sok évtizedes ismeretség jó hangulatában beszélgettek, az otthonlét érzetét árasztva. A kert végéből a kondérok is árasztottak valamit: hagymaszagot. A rögtön beinduló émelygés jó ok volt a napkezdő Unicumra. Különben is, valahogy fel kellett venni a szociabilitás fonalát. Z. már jó ideje csevegett három exminiszterrel anélkül, hogy ki tudta volna verni a fejében zakatoló kérdést, „Mit keresek itt?”, amikor először tűnt fel Marci, hogy közölje: – Az edericsi Halszálkában a legjobb a nyurgaponty.
