Ami 2009-ben Koppenhágában nem jött össze, az most Párizsban sikerült: elkészült egy klímaegyezmény, amely még a fűzöld kritikusok szerint is esélyt ad rá, hogy a Föld a jövőben is alkalmas hely legyen az emberi élet fennmaradására.
Hogy a hat évvel ezelőtti kudarcot, illetve a mostani eredményt mennyiben határozta meg a helyek szelleme, azt talán majd a politikatörténészek kiderítik – mi elégedjünk meg annak feljegyzésével, hogy a dánok (és általában a skandinávok) igen felkészültek olyan megállapodások tető alá hozásában, amelyeknél a felek valóban meg akarnak állapodni, a franciák (mint általában az egykori gyarmattartó nagyhatalmak) viszont az összebékíthetetlennek látszó érdekek kiegyensúlyozásában szereztek – vélhetően a korábbi kudarcaikból is tanulva – nagyobb jártasságot.
Ahogyan ezt a klímacsúcsot megszervezték, az minden bizonnyal egyetemi tananyag lesz, segítségükre sietett a szerencse és a csillagok kedvező együttállása is, ráadásul a párizsi télben – különösen az ideiben – sokkal könnyebb felfedezni a felmelegedés nyomait, mint a koppenhágaiban.
