Jay Garner tábornok már 2002-ben tudta, hogy ő lesz Bagdadban az amerikai helytartó. Kelet-európai szakértőkből alakított kis csapatot, az itteni rendszerváltások tapasztalatai alapján próbált felkészülni a Szaddám Huszein utáni Irakra. A csoport magyar tagja mondta, mit javasoltak: tartsa egyben az iraki hadsereget, jó lesz az még valamire. 2003. május 23-án az ideiglenes amerikai hatóság 2. számú dekrétumával feloszlatták az iraki hadsereget. Garnert addigra leváltották, az ideológia által vezérelt neokonzervatív okostojások L. Paul Bremert küldték a helyére, akinek nem volt se terve, se skrupulusa. Elkövette az ősbűnt, amivel megbízták.
Tizenkét évvel később ugyanazok a szunnita tábornokok és tisztek vezetik az Iszlám Állam sikeres hadműveleteit, akik 2003-ban felajánlották szolgálataikat Garnernek, de akiket Bremer megalázott és elzavart. Az Irán elleni hosszú háborúban edződött hivatásos katonáknak nincs hová menekülniük. Anbar tartomány a szűkebb hazájuk, ismernek minden falut, minden törzset, minden sejket. Tudják, ki paktált le a mostani Irán-barát bagdadi síita kormányzattal, ki maradt hű Szaddám emlékéhez, kit lehet pénzzel, ígéretekkel visszacsábítani, kinél nem használ más, csak a Kalasnyikov. Ki tehet a helyzetről? Bírálói szerint Barack Obama. Arról is, hogy a szélsőségesnek is csak jóindulattal nevezhető Iszlám Állam erőre kapott, hogy Irak mindjárt darabokra esik, az irániak irányítják a bagdadi kormány csapatait, Szíriában pedig az irániak libanoni fiókszervezete, a Hezbollah indít ellentámadást Bassár el-Aszad rezsimjének védelmében. Arról is, hogy az egymással is szemben álló Izrael és Szaúd-Arábia egyszerre érzi elárulva magát, az előbbi az iráni atomprogramról készülő megállapodás, az utóbbi a szunniták elleni légi csapások, illetve a síiták térnyerése miatt.
Az amerikai jobboldal élesen támadja a Fehér Házat, amiért az USA az utóbbi öt évben hátrébb húzódott, és már nem akar lépten-nyomon katonai erőt alkalmazni. A közel-keleti hatalmak is szinte kivétel nélkül azt szeretnék, ha az Egyesült Államok beszállna a harcokba. Az európai közvélemény, amely évtizedekig háborgott, mert Amerika saját életfontosságú érdekzónájának nyilvánította a Közel-Keletet, és e szerint is bánt vele, most mintha azt akarná, hogy térjenek vissza azok a régi szép idők. A világ egyik fele kárörömmel beszél az amerikai birodalom „hanyatlásáról”, a másik fele viszont erőteljes, akár szárazföldi fellépést követel az Iszlám Állam ellen. Teherán és Moszkva röhög a markába.
