galéria megtekintése

Politikusbűnözés

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 09. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

A „rendpárti” Jobbik, amelynek a programjában is hangsúlyozottan szerepel az elburjánzó politikusbűnözés elleni fellépés, abszolút rátermetten képviseli a rendteremtés ügyét – amennyiben bizonyítottnak tekintjük, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr.

Ebben osztjuk a Jobbik véleményét

A volt és jelenlegi jobbikos képviselőknek ugyanis (igazgatásrendészeti nézőpontból)meglehetősen sok van a rovásukon, és egyáltalán nem csak az ifjúkori, azaz régmúltbeli tetteik nyomán.

 

Hogy mást ne mondjunk, az előző ciklusban indult, és végül a mentelmi jog felfüggesztésével zárult mentelmi eljárásoknak több mint a felében a viszonylag kis létszámú Jobbik-frakció tagjai voltak a terheltek, ami annak tükrében különösen figyelemre méltó teljesítmény, hogy a többi képviselőcsoport mások között szenvedélyes asszonyverőkből, szavazatvásárlókból és nehézsúlyú gazdasági bűnözőkből álló, meglehetősen erős csapatot küldött harcba a „jobbik Magyarország” reprezentánsaival szemben.

A tisztánlátás érdekében érdemes azt is rögzíteni: már maga a (potenciálisan a mentelmi jog felfüggesztésével végződő) eljárás is csak akkor indulhat meg, ha a politikusi tevékenységgel össze nem függő bűncselekmény alapos gyanúja áll fenn.

A jelenleg már nem képviselő Zagyva György Gyula esetében történetesen zaklatás miatt ugrott a mentelem: a szélsőséges baráti körrel rendelkező hazafi újságírókat inzultált a Magyar Sziget nevű rendezvényen.

Staudt Gábor egy rágalmazási ügybe futott bele – a gyanú szerint elkövetőként – az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjének sérelmére.

Lenhard Balázzsal kapcsolatban garázdaság, Ferenczi Gáborral szemben közúti baleset gondatlan okozása volt a gyanúsítás tárgya (utóbbi Ajka belterületén ütött el egy 93 éves asszonyt, az ügyészség szerint gyakorlatilag fékezés nélkül, azaz csak az utolsó pillanatban, már a megállás esélye nélkül vészfékezve).

Samu Tamás Gergő tíz hónap felfüggesztettet kapott, mert rendőrökre támadt a budapesti belvárosban.

Mirkóczki Ádámot ittas vezetés miatt vonták eljárás alá.

Ha úgy vesszük, a közéleti pályát erősen lerövidített hajjal indító, anno jogerősen elítélt (de az utóbbi négy évben a hozzáférhető adatok szerint a törvényes kereteken belül politizáló) Sneider Tamás ebben a klubban olyan megtévedt báránynak tekinthető csupán, akinél akad remény a társadalmi beilleszkedésre.

„A Jobbik szerint a bűncselekményt elkövető politikusokat duplán kellene sújtania a törvény szigorának, hiszen mint törvényalkotók sértik meg a törvényt, ráadásul visszaélnek az állampolgárok bizalmával. Amennyiben ezen jobbikos javaslatot elfogadják, átláthatóbbá válna a közélet, és nem lenne többé a korrupció melegágya az ország” – foglalták össze a rend felkent védelmezői pártjuk álláspontját idén március végén, a választási kampány hajrájában.

Mit mondhatnánk erre? Osztjuk a Jobbik véleményét: ki a bűnözőkkel a parlamentből!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.