Az első kettőnek a pártlisták alkalmazásával, a harmadiknak a parlamentbe való bekerüléshez elérendő küszöb, az utóbbinak pedig az érvényességhez szükséges részvételi arány meghatározásával igyekeznek megfelelni.
Demokratikus választási rendszerek módosításának szándéka mögött tehát ezen célok minél teljesebb és igazságosabb megvalósítása kell hogy meghúzódjon.
A Fidesz hatalomra jutása után tisztába jött azzal, hogy politikája –a „kétmilliós Magyarország” felvirágoztatása – valószínűleg nem is fog ennél a számnál sokkal több szavazót megtartani, nemhogy újakat toborozni. Bizton számolhatva a hallgatag többség kiábrándultságára, a sebeit nyalogató ellenzék széttöredezettségére, felismerte, hogy nem az abszolút, hanem a relatív többségre alapozva kell fenntartania az „oszd meg és uralkodj” elv alapján a hatalmát.
Ez viszont egyben a kisebbség uralmát is jelenti a többség felett. Az oktrojált új választási törvényt ennek szellemében „rakták össze”, a Fidesz ennek érdekében lemondott a tényleges választói akarat megnyilvánulásának biztosításáról, valamint a kormányzáshoz demokráciákban elengedhetetlenül szükséges kellő súlyú felhatalmazásról, más szóval a választások legitimitásáról.
Céljuk – saját fix szavazóbázisuk mozgósítása mellett – a többi választó „otthon tartása”, valamint a protestszavazók megosztása, az ellenzéki pártok előzetes és elvtelen, saját értékrendjük feladásával is járó szövetségekbe kényszerítése. Minél többen nem mennek el szavazni, annál kevesebb szavazat kell az egyéni győzelemhez. Nem véletlenül növekedett meg az egyéni választókerületek súlya, eddig a 386 képviselőből 176 (46 százalék), az új szabályok szerint a 199 fős parlamentből 106 (53 százalék) fő kerül ezekből közvetlenül a padsorokba.
Nota bene, az egyéni választókerületi forma éppen az arányosság elvének kiteljesedése ellenében hat, vagyis a fenti négy kritériumból gyakorlatilag csak a „kormányzóképesség biztosítása” látszik maradéktalanul teljesülni, ám egyúttal a többi rovására, ami egyszersmind az új magyar választási rendszer demokratikus mivoltát is megkérdőjelezi.
Mindamellett abban is biztosak lehetünk, hogy az átlagos választópolgár nem látja át ezt az új szisztémát, és a híradásokból is csak annyi szűrődött át, hogy ezentúl csak egy forduló lesz, és az lesz a képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja. Az ellenzéki pártok kommunikátorai pedig nem igazán tulajdonítottak kellő fontosságot ennek a témának.
Azt többször hallhattuk, hogy az új választójogi törvény előzetes szövetségkötésre készteti őket, így nehezen tudják saját elképzeléseiket képviselni, ütköztetni, és főleg megméretni, ahogy ezt a két forduló korábban lehetővé tette.
Hangsúlyozzák ugyan, hogy az új környezetben elengedhetetlen az összefogás, csak közös erővel lehet leváltani a kormányt, de éppen a lényeget nem artikulálják eléggé, miszerint a fentiekből adódóan az áprilisi választás tulajdonképpen egy „népszavazás”, melynek ki nem mondott, de nagyon is valóságos kérdése így hangozna: „Akarja-e, hogy Magyarországon az Orbán-féle pártállami rezsim – annak minden következményét vállalva – megmaradjon?”
És akkor már a választási kampány során kommunikálható lenne az az egyszerű üzenet, hogy aki nem szavaz, az a Fideszre szavaz. És aki nem az összefogásra szavaz, az is a Fideszre szavaz – a választási rendszer és a jelenlegi politikai konstelláció miatt.
Miért fontos ez? Mert a nem szavazók, a bizonytalanok döntő része szíve szerint egyik félre sem adná a voksát, mondván, hogy se a Fidesz, se az ellenzék győzelméhez nem kíván hozzájárulni, döntsön, aki akar. Pedig ezzel akaratuk ellenére ők is döntenek. Mérhetetlenül fontos, hogy a kampány során tudatosuljon a fent említett következmény, és nem lehet elégszer ismételni: nem szavazni annyi, mint Orbánra szavazni!
Ezenkívül hasznos lenne, ha az ellenzék nem hangsúlyozná túlzottan a baloldali mivoltát. Ezzel, amellett, hogy deklarálja, hogy a Fidesz a jobboldal megtestesítője, egyszersmind legitimálja is, mint a tradicionális demokratikus tengelyen elhelyezkedő politikai pártot.
A Fidesz már régen átlépte azokat a küszöböket, amelyek a demokrácia határait jelentik, ebből fakadóan nem a bal-jobb, hanem a demokrácia és diktatúra dimenziójában kellene a jelenlegi kormányzatot és az ellenzéki együttműködést elhelyezni, és egymáshoz viszonyítani. A demokratikus, igazi konzervatív jobboldali szavazók ugyanis az ellenzék baloldaliságát esetleg kizáró tényezőként értékelik, és még ha már nem szimpatizálnak is a Fidesszel, politikai értékrendjüknek megfelelően „jobb híján” mégis rájuk voksolnak.
Ha cél, hogy ezeket a csalódott, kiábrándult rétegeket az ellenzék ne csak a voksolástól való távolmaradásra bírja, hanem részvételre, és saját támogatására ösztönözze, fontos lenne a demokráciát mint alapvető „közös” értéket elsődlegesen a kampány középpontjába helyezni.
Miután tehát kevés eszköz áll rendelkezésre a választók meggyőzésére, mozgósítására, néhány nagyon leegyszerűsített üzenetet kellene a fent leírtak alapján megfogalmazni, és minél nagyobb körben terjeszteni, „köztudatosítani”. Mindenesetre sulykolni érdemes az egyébként a Fidesz által is rendre felemlegetett szimbolikus „népszavazás” kifejezést is, hiszen ebben a két tábor tulajdonképpen – ha eltérő minősítéssel is – egyetért. Az alapvető kérdés az, hogy Magyarország tovább menjen-e ezen az úton, vagy visszatérjen a tényleges demokráciához, kissé patetikusan: „Magyarországot vagy Magyar Köztársaságot?”
A választópolgárokat azzal a kérdéssel kell a kampány során rendszeresen szembesíteni, hogy polgárok vagy alattvalók legyünk-e, bele akarunk-e szólni a saját sorsunkba, vagy rábízzuk ezt a „bölcs vezérre”? Hogy továbbra is nélkülünk döntsenek rólunk, vagy mi dönthessünk magunkról – nélkülük? Akarjuk-e, hogy Magyarország a Nyugat keleti bástyája helyett a Kelet nyugati „előretolt helyőrségévé” váljon?
S ne feledjük, az eurónak lehet ázsiója, de Ázsiának nem lesz eurója...
A szerző szociológus
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
