Ilyen előírás volt az is, hogy az iskola dolgozói az iskolában és azon kívül is éljenek példamutatóan, a szocialista erkölcs normái szerint. A szabad oktatás rendszerében a tanfelügyelet helyébe a pedagógiai intézetek által nyújtott pedagógiai szakmai szolgáltatások – szaktanácsadás, pedagógiai tanácsadás – léptek. A pedagógiai intézetek fontosságát talán egyetlen személy értékelte igazán, Báthory Zoltán, a néhány éve elhunyt tudós elme, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy hazánkban létrejöjjenek a gondolkodó, szabad iskolák.
A szabad oktatás alapja a tantervi szabadság, amely az általa megálmodott Nemzeti alaptantervre épült. Arra, amely hazánkban először azt határozta meg, hogy az iskolai tanulmányok meghatározott szakaszán belül milyen fejlesztési célokat kell elérni, s nem tartalmazott kötelező tananyagot. A Nemzeti alaptanterv alapján az iskolák elfogadták saját pedagógiai programjukat s annak részeként helyi tantervüket. Ehhez az oktatási kormányzat ajánlott kerettanterveket bocsátott ki. A helyi tantervben határozta meg az iskola, hogy a fejlesztési célok eléréséhez milyen tananyagot, elvárásokat, követelményeket rendel hozzá.
Nagy mozgásteret kapott minden pedagógus, egyéni tanulási útvonalakat dolgozhattak ki minden tanulónak. Nem kellett minden tanulónak azonos időre elérnie ugyanazt az eredményt, például első év végére a folyamatos olvasás képességét. A tantervi szabadság nyitotta meg az utat a nyitott, befogadó iskola előtt, melyben a pedagógiai munka szülő, tanuló és pedagógus kölcsönös tiszteletére, mellérendeltségére épül. Amelyben a legfontosabb elvek: a gyermek mindenek felett álló érdeke és az egyenlő bánásmód.
A tantervi szabadság nélkülözhetetlen kelléke a pedagógusok módszertani szabadsága, a szabad tankönyvpiacra épülő tankönyvválasztás, az intézményi önértékelés. A tantervi szabadság láncszemeként kiépült a pedagógus-továbbképzés rendszere, amelynek működtetésében fontos szerepük volt a pedagógiai intézeteknek. Miután azok körében is érvényesült az intézménylétesítés szabadsága, az önkormányzatiak mellett alapítványi, egyházi stb. fenntartású pedagógiai intézetek is létrejöttek.
Ezáltal nagy fokú választási lehetőséget kaptak az iskolák ahhoz, hogy hozzájuthassanak a legkülönbözőbb szakmai információkhoz. A tantervi szabadságnak kevesebb volt a támogatója, mint az ellensége. Sokszor lehetett hallani: a pedagógus tanítani akar, nem tantervet írni. A pedagóguspálya elvesztette presztízsét, a pedagógust megfosztották a fegyelmezés eszközeitől, mivel az első három évfolyamon törvény tiltotta a buktatást, és az első négyben szöveges értékeléssel kellett minősíteni a tanuló eredményeit; mivel a tanulói és a szülői, szervezetek széles körű egyetértési jogot kaptak az intézményi döntésekben, s részt vehettek a pedagógiai folyamatok ellenőrzésében, értékelésében.
A tantervi szabadság rendszere járatlan út volt. Cövekeit a rajta haladóknak kellett lerakniuk, egyidejűleg fel kellett számolni a múlt örökségét, a tananyag „leadásán” és számonkérésén alapuló poroszos oktatási rendszert. Nem véletlenül tudta visszaállítani a fülkeforradalom szinte zokszó nélkül a kötelező állami tantervre és a kötelező tankönyvre épülő oktatási rendszert, amelyben a pedagógusnak az állam által meghatározott ütem szerint kell átadnia az állam által meghatározott tananyagot. Nem véletlenül számolta fel a magánpedagógiai intézeteket a hatalom 2013-ban.
Nem véletlen, hogy a hatalom 2015. április 1-jével felszámolta az általa fenntartott pedagógiai intézeti rendszert is. Az eljárás egyszerű volt. 2014 decemberében az Országgyűlés kicserélt egy mondatot a 2011 decemberében megjelent s azóta szinte teljesen átírt köznevelési törvényben, s az új mondat rögzítette, hogy az a szerv, amely „az állami köznevelési közfeladat-ellátás keretében a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat nyújtja”, egy hivatal. Ez összhangban áll azzal, hogy az állami köznevelés minden intézménye egy másik hivatal, az állami intézményfenntartó központ részeként látja el 2013. január 1. óta a feladatait.
2015. február 24-én az oktatásért felelős minisztérium honlapján közlemény jelent meg, e szerint: „Az Oktatási Hivatalon belül országosan egységes szakmai színvonalon és minőségben biztosíthatók a pedagógiai-szakmai szolgáltatások. A hivatal keretében létrejövő Pedagógiai Oktatási Központok ellátási területükön biztosítják a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat, azok koordinálását. Gondoskodnak továbbá a pedagógiai munkát támogató szaktanácsadói, valamint a pedagógusok munkájának külső, egységes kritériumok szerinti ellenőrzését szolgáló tanfelügyelői hálózat hatékony és teljes körű működtetéséről”.
Mára világossá vált, hogy az Oktatási Hivatal a köznevelés szakmai irányításának mindenható urává vált, és az állami vizsgáktól az országos szakmai ellenőrzésig, a szaktanácsadói névjegyzék kezelésétől a pedagógus-továbbképzés ellenőrzéséig, a közoktatás információs rendszerének a működtetésétől a megyei fejlesztési tervek összeállításáig, a pedagógusok minősítési rendszerének működtetésétől a tankönyvjegyzék elkészítéséig intézkedési jogosultsággal rendelkezik.
Az állami intézmények csak az állam által nyújtott információkhoz, pedagógiai-szakmai szolgáltatásokhoz juthatnak hozzá, méghozzá attól a hivataltól, amely ellenőrzi működésüket, a pedagógus munkáját, s minősíti a pedagógust. Maga a hivatal az a hatóság, amely gondoskodik – a törvényileg egyébként nem létező – tanfelügyeleti rendszer működtetéséről. Ehhez elő kellett teremteni azt a szakembergárdát, amely az állami akarat közvetítőjeként, végrehajtójaként fellép. Erre a pedagógus-életpályamodell adta meg a lehetőséget.
Az eredetileg igen szigorú feltételekhez kötött „mesterpedagógus” fokozatba egyszerűsített és gyorsított eljárással a hatalom – jelentkezés alapján – összegyűjtött csaknem négyezer embert. Ezen szerencsések havi fizetése akár százezer forinttal is magasabb lehet, mint más, hasonló végzettséggel és gyakorlattal rendelkező pedagógusoké. A mesterpedagógus heti tizennyolc kötelező óraszámban tanít, míg mások heti huszonkét-huszonhat órában, s e felett napi két, összesen heti hat órában, ellenszolgáltatás nélkül eseti helyettesítésre kötelezhetők.
A mesterpedagógust a munkáltató tanévenként huszonöt napra mentesíti a munkavégzés alól, hogy az Oktatási Hivatal rendelkezésére állhasson. Munkaerejét a többiek pótolják. A frissen előléptetett mesterpedagógusok lesznek a tanfelügyelők. Feladatuk annak megítélése, hogy minden úgy történik-e, ahogy a hatalom előírta. Ehhez a munkához a segédanyag a kötelező kerettanterven kívül a pedagógusok etikai kódexe lehet, amely meghatározza, miként kell a pedagógusnak „hivatásához méltó” magatartást tanúsítania.
A Nagy Testvér – mint tudjuk – mindent lát. A „mindenlátáshoz” a volt pedagógiai intézetekből a hivatalba átkerült és kormánytisztviselővé avanzsált pár tucat ember kevés. A köznevelést behálózó gondolatrendőrség arra a mintegy négyezer pedagógusra épül, aki soron kívül mesterpedagógussá vált, és ennek fejében az Oktatási Hivatal rendelkezésére bocsátja munkaerejét. Ők lesznek a pókok a POKokban.
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
