Nem tudni még, hogy hatalmas maflást vagy épp atyai pofont akart-e adni Áder János köztársasági elnök Lázár Jánosnak és Varga Mihálynak azzal, hogy megfontolásra visszaküldte a képviselőknek azt a törvényt, amely megvonná a két évig veszteséges kereskedelmi láncoktól az árusítás jogát. Értsd: kitiltaná a piacról a legtöbbet beruházó és gyorsan terjeszkedő külföldi cégeket.
S elmeszelte azt is, amelyik újabb gumijogszabállyal betonozná be, hogy a politika kedvére szabja meg, ki nyithat boltot, s ki nem. Korán lélegeznének fel azok, akiknek Áder döntése azt üzeni: lám, még a NER-ben is felvillan a jogállam irányjelzője, lám, Áder János észlelte azokat a jogi aggályokat, amelyek a plázastop korábbi verziója esetén Schmitt Pált a legkevésbé sem zavarták. Hiszen kétségünk sok ne legyen: a foghíjas kétharmad természetesen változtatás nélkül megnyomja majd az igen gombot az újabb szavazáskor, a háromszázezres kiszavazási büntetés árnyékában.
Ha elég stabil a kormányzati akarat, teljesen mindegy, mit mond az elnök. Ha elég stabil az akarat. Mert ha elolvassuk a vonatkozó érveléseket, láthatjuk, hogy részint a Demján Sándor nevével fémjelzett VOSZ érvei találtak meghallgatásra, s ennek ismeretében feltehetjük a kérdést: vajon akkor is így döntött volna az elnök, ha a Fideszt épp nem osztja meg az erős politikusai erősödő gátlástalansága? S hogy a vasárnapi zárva tartás kapcsán tényleg nem merültek fel hasonló kételyek az elnök úrban?
