Nem tudunk róla, hogy Magyarországról tömeges jegybankelnök-elvándorlás indult volna el a méltatlanul alacsony juttatások miatt. Ám ha lett volna ilyen veszély, Matolcsy György feje fölül elhárult volna: a nemzet bankjának kormányzója (hogy Orbán Viktortól kölcsönzött kifejezéssel éljünk) annyira elégedett volt önmagával, hogy rögtön a két és félszeresére nőtt a fizetése.
Az elnök úr az állami vezetők munkájával volt elégedett (a vonatkozó törvény szerint állami vezető = miniszter, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár), de annyira, hogy maga magának is becsúszott egy kis plusz, úgy havi hárommillió az eddigi kettő mellé. Az indoklás parádés: azért fog ezután sokkal többet kapni, mert a szektor piaci jövedelmeihez és a külföldi kollégák juttatásaihoz kell igazítani a bérét. Ez az érv az elmúlt hónapok egészségügyi és oktatási bérvitái során nem hangzott el.
Pedig nemhogy az orvosok és az ápolónők, de a pedagógusok is hivatkozhatnának rá: külföldön, ha jó irányba indulnak, gyakorlatilag bárhol, és itthon a magánszférában is többet kapnának ugyanazért. Ráadásul ők (az egészségügyisek mellett például a bölcsődei-óvodai dolgozók is) tényleg külföldre mennek az itthoni éhbérek elől. Szerintünk
a Matolcsy-szorzó az említett ágazatok számos problémáját megoldaná. Olyan magyar sorskérdést viszont nem ismerünk, amely kizárólag a gazdasági miniszterből átminősített jegybankár kereken pofás bérprémiumával lenne kezelhető.
