Tudja, miből van a legtöbb?
Nyikolaj Alekszejevics Osztrovszkij: Az acélt megedzik.
Sok maradt. Eredetileg egy másik párt irodája volt itt, csak aztán került erre, került arra, a végén meg hozzájuk került. Jó helyen van, bolt is, kocsma is közel, a fák miatt mégis csendes.
Most már van benne franciaágy is.
Böhöm autóval szokott jönni. Ahhoz már nem veszi a fáradságot, hogy a titkos találkára ne a nagy fekete szolgálati gépjárművel jöjjön. Igaz, a sofőrt ilyenkor nem hozza, de konspirációnak ez olyan kevés, mint talicskában a fékolaj. Ha a helyi járatú busszal jönne ki idáig, szóba kellene állnia a pórnéppel, ahhoz meg már nem fűlik a foga. Joggingolni légyott előtt nem ajánlatos, kiszalad olyankor a férfiemberből az erő, azt meg legfeljebb a behűtött búzasör hozza vissza. Hasonló okokból mellőzni kell a biciklizést is.
Marad hát az autó, amit két utcával feljebb parkol le a szentem, nem tudva, hogy ott lakik a legtöbb nyugdíjas. Ha kijárna a körzetébe, és elbeszélgetne az emberekkel, tudná. A nyugdíjas meg milyen? Ráér. Kint szöszmötöl a kertben reggeltől estig, nem is azért a pár szem paradicsomért meg kovászolni való uborkáért, hanem azért, hogy ne legyen odabent. Így amikor a mi polgármesterünk leteszi az autóját a nagy diófa alatt, még meg se pittyentette elektronikus távirányítóját – az asszonykát meg pláne nem –, de már a fél város tudja, merre tart, legfőképp meg, hogy mi célból.
Acélból. Höhö.
Asszonykát mondtam? Pedig inkább fruskát kellett volna. Nincs az még harminc se, a mi emberünk meg már közelíti a hatvanat. De miként van az a pénz, amiért a reklámhaj is korpásodik, olyan szerelem is létezik, amin nem fog ki az idő.
Tényleg. Hol van az megírva, hogy egy polgármesternek nem lehet szeretője? Látom a szemén, hogy ezt akarja kérdezni, ezt tettem fel én is az elején, tudja, olyan költői kérdésként. Válaszolok is rá.
Sehol. Miként az se, hogy ne a kertváros közepén.
Pont a pártpihenőházban.
