A téma iránt érdeklődő újságolvasó eddig azt a narratívát olvashatta a cikkekben, amiben a környezetvédők többsége is hisz: a csúf, betonagyú „vizesek” (értsd: vízépítő mérnökök) újból és újból megmanipulálják a politikusokat, és avégett, hogy ne menjenek gajra a dolgok, a társadalom érdekében az az ismétlődő feladat, hogy a zöldek jól felvilágosítsák az ország vezetőit a „tudomány” (értsd: a hidro-, meg egyéb ökológia) által megállapított összefüggésekről és tényekről. Mostanára azonban már túl sokszor fel lettek világosítva a politikusok ahhoz, hogy ezt a narratívát továbbra is el lehessen hinni. Ennyire feledékenyek ugyanazok a politikai vezetők nem lehetnek. Kétség nem férhet hozzá, hogy egy ideje már nem manipulálják, hanem kiszolgálják a vízépítők a politikusokat – és ez megmagyarázható is, például azzal, hogy ha egy folyó partján vagy a medrében jó nagy műtárgyak épülnek, az nemcsak a kivitelezőnek jövedelmező, hanem kellően kreatív könyvelés mellett a megrendelőnek is. Amit e megváltozott világban a szakmailag megalapozott kritikáikkal a környezetvédők elértek, az az, hogy nemcsak ők vannak útban a politika számára, hanem az általuk hivatkozott tudósok is. Az újdonság ebben csupán annyi, hogy ma ezt a fideszes politikusok ki is mondják:
V. Németh Zsolt környezetügyért felelős államtitkár júniusban Dunakilitin azt mondta, hogy „Kevés fontosabb dolgot szeretnék segíteni, mint az itteni vízpótlás ügyét. Nagy tisztelettel tekintek a tudósokra, de ebben a kérdésben a műszaki értelmiség racionalizmusára szeretnék támaszkodni. Ha műszaki műtárgy kell, hogy olyan víz legyen, mint régen volt, akkor azt kell építeni.” Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium mosonmagyaróvári parlamenti államtitkára a Kisalföldnek november 27-én – nem is az első ízben – úgy fogalmazott, Szigetközben nincs más megoldás a magasabb vízszintekre, mint a fenékküszöb-építés. (A megtévesztésül „fenékküszöb”-nek elkeresztelt tervezett létesítmények valójában a medret a teljes keresztmetszetében elrekesztő, az elterelés előtti közepes vízszint fölé magasodó művek, amelyek az érkező kevés víz felszínének felduzzasztását célozzák. A megfelelő mennyiségű víz lebocsátása helyett ugyanis a vízfelszín felemelésével akarnak kapcsolatot létesíteni a főág és a kétoldali mellékágak között. A vízépítő mérnökök által illusztrációként készített stilizált képeslap-képeken azonban nem látszik, hogy e keresztművektől a főmederben a jelenleg folytonos vízfelszín lépcsőssé alakulna át – a számítások szerint egy 8 km-rel feljebb lévő műtárgynál 1,5–2,8 m-es ugrással –, miként az sem, hogy a keresztgátak mögött lerakódó hordalék, meg a pangó víz káros hatással lenne a vízminőségre és a vízi élővilág bizonyos összetevőire. És az sem, hogy e műtárgyak már a hordalék felhalmozódása előtt is jelentősen csökkentenék az árvíz-levezető képességet. A lépcsőssé alakításról szemléletes ábrákat mutat be a Duna Charta tanulmánya.) Ma már a kormánypárt vezetői ismételgetik azt a mondást, amit egykor az MSZP revansista baloldala hozott forgalomba: „Bős–Nagymaros a rendszerváltás trójai falova volt”. Igaz, fideszül ez egy kicsit mást jelent: A tudomány megtette a kötelességét, a tudomány mehet.
Azt, hogy a kormányfő minderről mit gondol és hogy mit akar tenni a Duna-ügyben, a közvélemény Baranyai Gábornak, a Bős–Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről Budapesten, 1977. szeptember 16-án aláírt szerződés Orbán Viktor által kinevezett magyar kormánymeghatalmazottjának abból a júliusi feljegyzéséből ismerheti, amelyet a szlovák partnerével folytatott tárgyalásairól készített. A nem nyilvános feljegyzés kiszivárgott tartalmát környezetvédők szeptember végén ismertették a sajtóval, majd október 13-án a feljegyzés szövege kikerült a Védegylet Egyesület honlapjára – egy rövid elemzés kíséretében, ami összevetette a benne foglalt célokat és szempontokat azokkal a rendelkezésekkel, melyeket Hága mondott ki a magyar–szlovák dunai jogvitában –, végül a dokumentum fakszimiléje is megjelent az egyik napilapban.
A formailag Trócsányi László miniszteri biztosaként dolgozó Baranyai feljegyzéséből világossá vált, hogy a kormányfő kész helyzet elé akarta állítani az Országgyűlést, és egy letárgyalt, tartalmában változtathatatlan paktumot akart csak a parlament elé vinni, hogy jóváhagyassa. A még csak haloványan körvonalazott megállapodás keretében Magyarország királya legalizálná a Duna elterelten tartását; minden ellenszolgáltatás nélkül lemondana Szlovákia javára nemcsak a vízről, de a víz energiájával megtermelődő áramból való részesedésről is – beleértve a tervezett megállapodás hatálybalépéséig eltelt idő (2016-os hatálybalépés esetén 19 év) alatt megtermelt áram Magyarország számára járó, Hága által már megítélt részét –; továbbá eltekintene a Szigetközben elszenvedett károk és kényszerű költségek kompenzáltatásáról, vissza- és előremenőleg.
De mivel a szándéka idő előtt lelepleződött, és a megállapodás fő összetevői még azelőtt kitudódtak, hogy a magyar–szlovák szakértők a paktum minden jogi részletét kidolgozhatták volna, azért első fedőlépésként a kormánymeghatalmazottal összetereltette a Bős–Nagymaros ügyből az első Orbán-kormány óta kizárt Országgyűlés két bizottságát az engedelmes elnökeik útján. A november végén megtartott együttes ülésen a Baranyai és a minisztérium államtitkára – a környezetvédők és az újságírók elemzéseit megcáfolandó – rögtön bevezetésül leszögezték, hogy rajtuk „semmiféle politikai nyomás nincs a kormányzat részéről, hogy nagyon gyorsan és a magyar érdekek valamilyen szintű feladása mellett történjen bármilyen megállapodás”. Nem adtak azonban a képviselőknek érdemi tájékoztatást a tárgyalások tényleges tartalmáról, nem vitatták meg velük az ország előtt álló lehetőségeket, illetve a Kormány konkrét céljait – ugyanis a kormányfő nem felhatalmazást kívánt kapni a tervéhez, hanem csupán az annak tartalma miatt esetlegesen kitörő közjogi háborgást akarta leszerelni.
Második fedőlépésként a kormányfő a szándékaival szemben esetlegesen megjelenő szakmai kritika hasonló leszerelése céljából az igazságügyi miniszter leiratával az Akadémia elnöke útján összetrombitáltatta január 26-ára az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottsága konferenciáját „A Szigetköz és a Csallóköz rehabilitációja: lehetőségek és kockázatok” címmel. A KÖTEB azért tűnt alkalmasnak a feladatra, mert a testületben és különösen a vezetésében már néhány évvel ezelőtt a műszaki értelmiség – a környezetügy imént idézett legfőbb állami felelőse szótárában: a „racionalizmus” – került túlnyomó többségbe a tudósok, azaz a tények feltárásával és értelmezésével foglalkozó fantáziakergető népség felett.
A konferencián az a szó, hogy „ellentét” csak a „magyar–magyar ellentét” szókapcsolatban hangzott el – viszont az a szópár, hogy „magyar–szlovák” mindig ezzel lett kiegészítve: „együttműködés” –, és az ellentétek felszámolását az MTA elnöke személyes ügyének érezte. Mint az mta.hu által a konferencia másnapján kiadott híranyag is rögzíti a konferenciát megnyitó szavait: ``„Évtizedek óta görgetjük magunk előtt a Dunával kapcsolatos ökológiai, energetikai, jogi és politikai vitáinkat.” (...) A Magyar Tudományos Akadémia azért adott helyet a találkozónak, hogy magyar és szlovák kutatók, kormányzati tisztviselők, természetvédők szakmai érveiket ismertetve tudjanak beszélni a Dunáról.´´ A viták tehát lezárva. Az elnök a tekintetben is pontosan fogalmazott, hogy tudományos szempontból a rendezvény találkozónak volt megszervezve: prezentációs lehetőséget csak az egymással azonos, és történetesen a kormányzatéval is megegyező véleményen lévők kaptak. (Kritika kizárólag az inkompetensként beállított természetvédőknek volt megengedve – egyetlen rövid felszólalás erejéig –, de a mondanivalójukkal nem foglalkozott senki. Idézve az mta.hu-t: „A vita levezető elnöke, Szarka László akadémikus szerint a valamikori Duna-körből kinőtt csoportok kivételével a résztvevők lényegében azonos álláspontra helyezkedtek. Támogatják az adott feltételek között lehető legjobb megoldást, azaz a magyar-szlovák megegyezést ...”)
Dacára, hogy a KÖTEB sajtómeghívója azt ígérte, hogy „eddig csak szűk körben ismert, a Szigetközről készült környezeti vizsgálatok eredményeit mutatják be az Akadémián”, új, naprakész információk nem hangzottak el: az előadástartásra felkért magyar szakértők a 2009-ben és 2010-ben végzett munkájuk bizonyos részleteit ismertették. Közelebbről: azt a műszaki-vízkormányozási javaslat-csomagot, valamint a csomag elemeinek hipotetikus, valós vízmennyiségi adatok nélküli értékelését, amit hat éve még – utólag, az átadást bíráló Fidesz kritikájára való reakcióként – „munkaanyag”-nak és Szlovákia számára „az eljárásrend megsértésével” átadottnak minősített a tárgyalásokért felelős MSZP-s miniszter. (Ezt ellensúlyozandó, Baranyai Gábor, mielőtt megtartotta volna az ugyancsak nem a jelen állapotokat bemutató előadását „A bős-nagymarosi tárgyalások helyzete” címmel, a 2010-es csomag átadása miatt felmentett egykori tisztviselőnek átnyújtotta az igazságügyi miniszter elismerő levelét.) Az előadástartásra felkért szlovák szakértők pedig a 2010-ben átadott, „semmilyen formában sem a minisztérium, sem pedig a magyar kormány hivatalos álláspontjának” „nem tekinthető” javaslatokról kialakított 2012 júliusi keltű megállapításaikat foglalták össze. Jóllehet, az alkalom kínálta magát, a kormány, illetve az Akadémia még csak kísérletet sem tett arra, hogy a javaslat-csomag 2010. március 5-i átadásának a Népszabadság révén történt dekonspirálódása nyomán megígért, de soha meg nem tartott „szakmai és társadalmi vita” bepótlása kezdeteként értelmezze a konferenciát, illetve az egykori anyagok újbóli hozzáférhetővé tételét az interneten. (Erre azért volt szükség, mert valamikor a nyáron hozzáférhetetlenné tették a bosnagymaros.hu honlapot, ami a hágai per anyagát, valamint az ítélet kihirdetésétől a második Orbán-kormány hivatalba lépéséig eltelt időszak során folytatott tárgyalások jegyzőkönyveit és kölcsönösen átadott anyagait tartalmazta.)
Ami a 2010-es javaslatok és várható hatásaik felett szakmai vitát illeti – ilyet ugyebár a javaslatok 2010-es átadása előtt lett volna szükséges tartani –, ezt eleve kizárták azzal, hogy nem biztosítottak lehetőséget előadástartásra az Akadémia szigetközi munkacsoportja kutatóinak, jóllehet, 1995 óta ők végezték az évenkénti rendszeres vizsgálatokat a Szigetközben a vizek és az élőkörnyezet állapotáról egészen 2013-ig bezárólag. 2014-től ugyanis a Kormány megszüntette a szigetközi környezeti monitoring pénzalapját, így az 1995-ös magyar–szlovák kormányközi szerződésben vállalt magyar állapotfelmérések és elemzések nem folytatódhattak. (Az Akadémia azzal reagált a kutatók távol tartását számon kérő sajtó-megnyilvánulásokra, hogy a konferencia másnapján kiadott közleménybe beszerkesztett egy bejegyzést, miszerint a kérdéses munkacsoport már 2011 óta nem létezik. Egyúttal törölte a honlapjáról azt az oldalt, ami még a konferencia előtt másfél nappal is beszámolt a munkacsoport vezetőjének személyében 8 éve bekövetkezett cseréről, és megadta a munkacsoport által folytatott monitoring-vizsgálatok összefoglalóinak internetes elérhetőségét. Köztük a 2013. évi vizsgálatokét is.)
A munkacsoport kutatói azért feketedtek le, mert 1999-ben, amikor Orbán Viktor akkori kormánymeghatalmazottja felkérte őket, szakvéleményt írtak az előképeiről a fent említett 2010-es műszaki-vízkormányozási változatoknak – és ez a szakvélemény igen kedvezőtlen volt. Ráadásul még azt is elkövették, hogy új, megbízhatóbb vizsgálati módszerre tettek javaslatot, sőt horribile dictu, arra is felhívták a figyelmet, hogy a kidolgozott variáns-csomag „nem foglal magába több lényeges változatot”, valamint állást foglaltak további változatok kidolgozásának szükségessége mellett „valamennyi érintett szakterület bevonásával”.
A korábbi egységes kormányzati és szakértői álláspontokra visszautalva felidézték azt is, hogy hajózhatóság olyan államjogi szempont, aminek érvényesülését egy magyar–szlovák megállapodás során mindenképpen biztosítani kell, és rámutattak, hogy e szempont figyelembevétele „nem csak a mederben meghagyandó vízhozam mérlegelését jelenti. Ide tartozik például az újabb keresztművekkel történő széttagolás vizsgálata is.” (A „fenékküszöbök”-ről van szó.)
Persze vannak a releváns szakkérdésekhez értő, a Duna adottságaiban is tájékozott más, a szigetközi munkacsoporttól független tudósok is. Velük csak egy a baj: ha megszólalhatnak, minden eddigi tapasztalat szerint ugyanazt mondják, mint a betiltottak. Ezért nekik is hallgass a nevük.
Ami a tényleges, azaz új műszaki-vízkormányzási tervek részleteit illeti, ezekről onnan tudhatunk, hogy egy (a konferencia-előadókétól független személyi összetételű) 2015-ös magyar–szlovák szakértői különítmény szeptember 25-i dátummal nagy egyetértésben és Baranyai támogatása mellett elfogadta a „Közös Következtetései”-t, és ezt az anyagot Baranyai – a társadalmi, illetve szakmai megvitatás bárminemű célzata nélkül – november elején néhány környezetvédő számára hozzáférhetővé tette (akkor még „a magyar javaslatra adott szlovák változtatások tervezeté”-nek, avagy „szlovák javaslat”-nak minősítve), majd a konferenciát megelőzően a teljes nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tette, immár „A magyar-szlovák SKV munkacsoport következtetései”-ként megjelölve ugyanazt a fájlt. (Elérhető a már többször hivatkozott mta.hu közlemény oldaláról.[*]) Ebben a jelentésben a felek, a megegyező alapelvű és azonos vízmennyiség-paraméterű magyar, illetve szlovák javaslat kompromisszumaként, egy olyan „közös javaslat”-ban állapodtak meg, ami – a „fenékküszöb”-ökkel való széttagolás és hajózhatatlanná tétel mellett – a jelenleg Szlovákia által lebocsátott vízmennyiségnek a kétötödével való további csökkentését (!) irányozza elő.
Milyen megnyugtató is, hogy a KÖTEB elnöke az mta.hu-nak nyilatkozva tényként mutatott rá, hogy „mindkét országban szakmailag megkérdőjelezhetetlennek számít az az elvárás: ... a jelenleginél mindenképpen több vízre lenne szükség az öreg mederbe”, valamint hogy a kormánymeghatalmazott a konferencia keretében szóban is, írásban is előadta: „a felek elsődleges célja, hogy ... érdemi előrelépést érjenek el. Ez ... új vízmegosztási rezsim elfogadását teszi szükségessé, melynek eredményeképp a Magyarországra érkező víz mennyisége jelentősen megnövekszik”. Így legalább tudjuk, hogy amire a dokumentum tanúsága szerint ténylegesen készülnek, az sem a szakmai, sem a politikai elvárásoknak nem felel meg. Meg persze a hágai ítéletnek sem.
A szerző közgazdász
[*]
Ebben hibás az „Előzetes környezeti jelentés - Szap-Szob közötti szakasz. A tanulmány angolul” linkje, a helyes link ez: https://www.dropbox.com/s/sk6p5pdkscn4ven/2009%20Danube_SEA_Szap-Szob_Hu.doc?dl=0 (A fájl neve 2009 óta hordozza a téves „Hu” megjelölést „En” helyett, a magyar nyelvű párja meg a téves „SEA” megjelölést „SKV” helyett.)
