Petőfi Sándor tegnap újra felbukkant a városban. Töprengett egy ideig, hogy kilátogasson-e a Nemzeti Múzeumhoz, de a hivatalos ünnepségeket mindig rühellte – végül hagyta, hogy a józan ész győzzön, zsebre rakta Soros György zsoldját, kockás ingbe bújt, és elment inkább a Hősök terére. A liberálisok uszályában sodródva együtt vonult a szabad oktatásért tüntető fiatalokkal, útközben megzenésített Erdős Virág-verseket hallgatott, és azon morfondírozott magában, hogy két vérbe fojtott szabadságharc és negyvenévnyi gyarmati lét után mit akar ez a szerencsétlen ország már megint az oroszoktól.
A Kossuth téren megcsodálta a Parlamentet – az még nem volt az ő idejében –, végighallgatta a szónokokat, némelyiknek tapsolt is. Elégedetten fedezte fel az elhangzó rigmusok között a saját sorait, de igazán annak örült, amikor a nép – esernyők alatt ázva-fázva, mint '48-ban – azt skandálta: „nincs hatalmad felettem!". – Érdekes, hogy ezek a helyzetek errefelé mindig újratermelődnek: az emberek rájönnek, hogy ha nem félnek, akkor bármire képesek, a hatalom pedig időről időre mindent elfelejt, és azt gondolja, hogy bármit megtehet – gondolta, aztán lesétált a Duna-partra, megvárta, míg eloszlik a tömeg a metrónál.
Egy másik lázadó – őszülő hajú, köpcös, öltönyös figura mély ráncokkal és fáradt vonásokkal – a múzeumlépcsőn megpróbálta Petőfinek képzelni magát visszagondolva azokra az időkre, amikor tízezrek mozdultak meg a nevére, és tudott is mondani nekik valamit azon kívül, hogy rettenetesen unatkozna a kormányzás mindennapi nyűgei nélkül. Ám ahogy kilépett
az oszlopok közül az esőbe, maroknyi hívének látványa inkább csak elszomorította. Az importált drukkerek sem hozták jobb hangulatba: Lengyelországtól annyi megaláztatást kellett elviselnie mostanában, hogy már nem tud igazán örülni nekik. A sokk azonban akkor érte, amikor a tévében megpillantotta a nagy sokaságot az Országház előtt. Úgy járt, mint a nagy méltóságú helytartótanács Petőfiékkel: elsápadt... a többit pedig nem tudhatjuk. Mert nem elnyomónak született, volt már ő igazi forradalmár is: régóta van a pályán, és harmincévnyi politikai rutinnal a tarsolyában pontosan tudja, mit jelent, ha nem érte, hanem ellene tüntet Pesten a forradalmi ifjúság.
