Orbán Viktor Péternek szólítja a külügyminisztert, Péter viszont elnök úrnak az elnök urat, nem tud ráállni a viktorozásra, ellentétben a Fidesz-idők fékezett habzású szakszervezeti vezetőjével, Gaskó Istvánnal, vagy a régi jó barát Hajdú Péterrel, aki a Frizbi című legendás műsorában tegezte a Kedves Vezetőt. A külügyes Péter annak ellenére nem tudja Viktornak szólítani a keleti nyitás atyamesterét, hogy a (régi) Hír TV-ben sokáig tegezték megfellebbezhetetlen főnökét az újságírók. Annyira tiszteli – nyilatkozta Szijjártó Péter az interjú előtt a külügyi balfácánkodásról testes cikket közlő Indexnek –, hogy nem áll rá a szája.
Pedig éppen ráállhatna,mert Orbán már 2006-ban többször felajánlotta neki, amikor Péter még fidelitasos süldő gyerek volt, hogy szólítsa Viktornak, de Péter – aki még sohasem került konfliktusba az elnök úrral – ezt képtelen volt megszokni. „Mindig elmondom neki – mondta Péter –, hogy mit gondolok, ami, hála istennek, az esetek döntő többségében egybeesik a végső döntéssel. De vita azokban sincs, ahol nem, mert a döntésekért végső soron ő felel.” Ennyire kritikus a viszonya a miniszternek az elnök úrral, ami meg kell hogy nyugtasson bennünket. Péter a tudtunkra adta, hogy vakon követi Orbán Viktort akár a világ végére is. Hogy a fenébe tudná az ember másként fordítani azt a kijelentést, hogy nem tud elképzelni politikai fordulatot, ami után ne követné a miniszterelnököt. Tömény döbbenet. „Fohászt küldünk az egek urához, a Magyarok Istenéhez, segítse a nemzetet szebb és boldogabb jövendőhöz – mondta Fáy István makói főispán 1936. június 18-án, a kormányzó 68. születésnapján. – Árassza el áldásával azt a nagy magyar férfiút, kit a bukás és szenvedés idejében a sors e nemzetnek ajándékozott, és részesítse őt az isteni kegyelemnek mindazon ajándékában, melyeket a nemzet hálája és hódolatteljes szeretete részére könyörög.”
Semmi sem indokolja ezt a modern politika világában egészen ritka szervilizmust. Én például simán tegezem Viktort. Emlékszem rá 1993-ból, amikor beviharzott a pár éve tragikus hirtelenséggel elhunyt Szalai Annamária oldalán a zalaegerszegi szakszervezeti székházba, és ott lelkesítő sajtótájékoztatót tartott a népi-urbánus ellentétek tarthatatlanságáról (amiből ma oly jól megél). Ez azokban a hősi időkben történt, amikor Deutsch Tamás arra kért, hogy tudósítsak a parlamenti futballválogatott zalaszentgróti haknijáról. Tudósítottam. Akkoriban még ellent lehetett Viktornak mondani, fel lehetett rúgni a pályán, meg lehetett szólítani, hozzá lehetett érni, és nem volt kötelező kinyilvánítani, hogy mindig és mindenben igaza van.
