Lassan megbolondul a világ. Az „élj a mának!„, „amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!” jellegű, a fogyasztói társadalomtudatot erősítő idiotizmusok elérték a politika világát, és a közéletben is hegemóniára törnek. Újabban a politika nem a közjót szolgálja, hanem a pillanatot. Minden percet uralni akar. Perceket pedig csak percemberek képesek uralni. A szörnyű párizsi merényletsorozat is – ilyen perc. A menekültügy európai megítélésének változása a percemberek uralmának erősödését példázza. Társadalmi méretekben és gyorsan nő Európában az elutasítás, amit majd a rasszizmus követ.
Az idegenellenesség erősödése két forrásból táplálkozik. Egyrészt a félelemből, hogy az idegenek valaminket elveszik. Munkánkat, kenyerünket, kultúránkat, biztonságunkat, életterünket, jövőnket, kereszténységünket stb. Másrészt a félelemből az ismeretlentől, ami akár indokolt is lehetne, ha nem létezne hatásos ellenszere. A tudás. Az ismeretlen megismerése. Ami a mai világban nem olyan nehéz.
A menekültügy az Európai Unió állatorvosi lova. A kelet-európai politikusgarnitúra kétarcúságával, a nyugat-európai politikusok jámborságával. Az EU-t ma Merkel, Juncker és Tusk tartja össze. A többieknek lassan kezd elegük lenni. Egyre nehezebben tűrik az idegenellenesség terjedését hazájukban, a szalonképtelen szélsőségesek erősödését Európában. Mintha Európa normális fele kezdené feladni. De mit is? A kultúráját, a kulturáltságát. Ami képessé tesz minket a legnehezebb feladatok emberséges megoldására. Európától ezt a képességet, a kultúráját nem a menekültek áradata veszi el, hanem saját, állandóan harcot hirdető békétlenkedői. Kik is ők? Elsősorban a nemzetállamok hirdetői. Akik úgy kívánják országukban hatalmukat véglegesíteni, hogy nemzetüket Európa ellen hangolják, s a haza megmentőjének szerepétől várják megdicsőülésüket és majdan megkoronázásukat.
