galéria megtekintése

Pepita: off

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 08. számában
jelent meg.

Csider István Zoltán
Népszabadság

A pogácsa, az például nagyon finom volt.

Mindig a gimnáziumi büfé jutott róla eszembe. Annak a büfének egyébként viszonylag csekély vonzereje volt gasztronómiai szempontból, istenkém, hát arra a Kossuth útra sem jutott egy jó Michelin-csillagos gyerekkantin, van ilyen. Jó ropogós kéreg alatt éppen a megfelelő mennyiségű és minőségű tészta, megfelelő arányban adagolt tudja a jó ég, micsodák… Fűszerek? Mondjuk, legyenek akkor fűszerek.

Nem tudom, milyen pogácsát kapnék ma az egykori büfében. Ha olyat, mint rég, hát egyből a Pepita Ofélia jutna eszembe. Tudják, az a szemlátomást kicsi, ám belépve, pláne a pincébe aláereszkedve mégis óriásinak tűnő kultúrkocsma a pesti Klauzál téren. Mellyel kapcsolatban holnap már a múlt idő lesz indokolt: majdnem két év után végleg bezár a hely.

 

Most kérdezhetnék, mi indokolja, hogy tönkrement magánvállalkozásokat siratunk itt. Alapjáraton persze semmi, hiszen van még egy csomó kocsma – pláne: romkocsma – a környéken, és olyan helyért sem kell nagyon messzire menni, mely kultúrát kínál az erre fogékonyaknak. De olyan helyből, amelyik egyszerre és hosszú távon kínál vörösbort és verset, pálinkát és pingpongot, fröccsöt és festészetet, igencsak kevés akad.

Nádasdy-nótaest népművelő jelleggel
Nádasdy-nótaest népművelő jelleggel

Van hely, amelyet egyből megszeret az ember, ahogy belép. Lehet, hogy a fények teszik, vagy a már ránézésre sem türelmetlen pultosok, nem tudom. Általános recept nyilván nincsen, mindenesetre az én szívemhez tényleg a pogácsán át vezetett az út. Nem is csak az, hogy mit kap az ember manapság nyolcvan forintért. Hanem hát ebben a pogácsában benne volt minden, aminek benne kellett lenni. És úgy éreztem, a Pepitában is benne van minden, ami egy jó helyhez kell. A belvárosban megszokottakhoz képest kifejezetten barátinak mondható árfekvés mellett tényleg delikát programok. A romák színházi reprezentációjáról szóló vitasorozat, a hagyományosnak mondott felolvasások (és a pingpongasztal) mellett remekül megfértek a nyáron is jó hűvös pincében a könyvbemutatók, az underground irodalmi és előadó-művészeti formákkal operáló estek, a koncertek, kiállítások, slampoetry-események, és például az olyan rendhagyó, többszólamú kultúrtörténeti előadások, mint amilyen mondjuk Nádasdy Vilma és Nádasdy Ádám közös produkciója, amely, kapaszkodjanak meg: a magyar nótáról szólt. Frenetikusan.

Valami mégsem volt benne a helyben –mondhatják –, hiszen éppenmost szűnik meg. És igazuk is van: pénz, az nem volt benne sok. Nem tudta kitermelni a költségeket.Meglepő ez egy főleg a kultúrabarát közönségre, annak pénztárcájára apelláló hely esetében? Nem meglepő. Talán nem jól lőtték be a belépők meg a sör árát? Lehet. Biztos lehetett volna ügyesebben, mindig mindent lehet ügyesebben. És hát tényleg, ahogy nem lehet minden Kossuth útra egy Michelin-csillagos gyerekkantint telepíteni, úgy nem lehet minden, épp csak vegetáló kultúrkocsma mellé egy súlyosan kistafírozott Magyar Művészeti Akadémiát vagy egy ugyancsak megfelelően dotált haveri céget rakni. Pedig az de jó volna, tényleg.

Frászt volna jó. Pár jól fűszerezett pogácsa még, ugyanott, az lenne jó.

Ma van nyitva utoljára a Pepita Ofélia. Menjenek el, utána azt fogják érezni, amit én.

Hogy kár érte.

Nagy kár.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.