Most kérdezhetnék, mi indokolja, hogy tönkrement magánvállalkozásokat siratunk itt. Alapjáraton persze semmi, hiszen van még egy csomó kocsma – pláne: romkocsma – a környéken, és olyan helyért sem kell nagyon messzire menni, mely kultúrát kínál az erre fogékonyaknak. De olyan helyből, amelyik egyszerre és hosszú távon kínál vörösbort és verset, pálinkát és pingpongot, fröccsöt és festészetet, igencsak kevés akad.
|
| Nádasdy-nótaest népművelő jelleggel |
Van hely, amelyet egyből megszeret az ember, ahogy belép. Lehet, hogy a fények teszik, vagy a már ránézésre sem türelmetlen pultosok, nem tudom. Általános recept nyilván nincsen, mindenesetre az én szívemhez tényleg a pogácsán át vezetett az út. Nem is csak az, hogy mit kap az ember manapság nyolcvan forintért. Hanem hát ebben a pogácsában benne volt minden, aminek benne kellett lenni. És úgy éreztem, a Pepitában is benne van minden, ami egy jó helyhez kell. A belvárosban megszokottakhoz képest kifejezetten barátinak mondható árfekvés mellett tényleg delikát programok. A romák színházi reprezentációjáról szóló vitasorozat, a hagyományosnak mondott felolvasások (és a pingpongasztal) mellett remekül megfértek a nyáron is jó hűvös pincében a könyvbemutatók, az underground irodalmi és előadó-művészeti formákkal operáló estek, a koncertek, kiállítások, slampoetry-események, és például az olyan rendhagyó, többszólamú kultúrtörténeti előadások, mint amilyen mondjuk Nádasdy Vilma és Nádasdy Ádám közös produkciója, amely, kapaszkodjanak meg: a magyar nótáról szólt. Frenetikusan.
Valami mégsem volt benne a helyben –mondhatják –, hiszen éppenmost szűnik meg. És igazuk is van: pénz, az nem volt benne sok. Nem tudta kitermelni a költségeket.Meglepő ez egy főleg a kultúrabarát közönségre, annak pénztárcájára apelláló hely esetében? Nem meglepő. Talán nem jól lőtték be a belépők meg a sör árát? Lehet. Biztos lehetett volna ügyesebben, mindig mindent lehet ügyesebben. És hát tényleg, ahogy nem lehet minden Kossuth útra egy Michelin-csillagos gyerekkantint telepíteni, úgy nem lehet minden, épp csak vegetáló kultúrkocsma mellé egy súlyosan kistafírozott Magyar Művészeti Akadémiát vagy egy ugyancsak megfelelően dotált haveri céget rakni. Pedig az de jó volna, tényleg.
Frászt volna jó. Pár jól fűszerezett pogácsa még, ugyanott, az lenne jó.
Ma van nyitva utoljára a Pepita Ofélia. Menjenek el, utána azt fogják érezni, amit én.
Hogy kár érte.
Nagy kár.
