Itt van az a szó, hogy narratíva. Annyit jelent, hogy értelmezés, magyarázat, elbeszélés, átvitt értelemben: üzenet. Kritikusai szerint ez régóta nincs az ellenzéknek, mert az, hogy szidják az Orbán-kormányt agyba-főbe, édeskevés. Ráadásul ez a dorgálás zömmel lapos, rutinszerű, akár egy kutyavakkantás. Alig-alig áll össze átgondolt, összefüggő rendszerkritikává arról, ami az országban az elmúlt években történt.
Nyilván egyre fájóbban hiányzik ehhez pénz, eszköz, ember, koncepció, az a bizonyos narratíva is. A baloldal csapatainál hosszú idő óta sok energiát köt le az egymásra figyelés, a kármentés, a saját kondíciók megteremtése – a rezsim közben háborítatlanul teszi a dolgát, s nincs nap, hogy ezzel ne adna témát, hatásosan felépíthető, tematizálható történetet. Pedig. Szóval a közelmúlt önkényesen összeállított pedigjeit sorolom: Az észt követség bezárása, helyette nyitás Ecuadorban.
Négy lába van, de mind égnek áll Kocsis Zoltán |
A Töröcskei István érdekeltségében lévő Széchenyi Bank deficitje. A Norvég Alap és a magyar civil szféra egyedülállóan kecses sztorija. A tanévkezdés anomáliái az e-naplótól a táblagépbeszerzésig. Az MNB „profilváltása” az alapítvány-kiskapun keresztül: közgazdászképzés, ingatlanügynökség, mecenatúra. Az értelmi fogyatékos focistáink azért nem vehetnek részt a brazíliai vébén, mert a máskor e sportág számára oly nagyvonalú államnak nem jutott erre 12 millió forintja.