galéria megtekintése

Peckesen a zsákutcába

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 23. számában
jelent meg.

Tibor Tamás

Ismét előkerült az ötkarikás gumicsont: kerül, amibe kerül, rendezzünk olimpiát. Most a 2024. évit célozzuk meg. Egyelőre a nyárit, de ha továbbra is így teljesítünk, akkor csak a kishitűek hőkölnek vissza majd egy télitől…

Gondolom, nem csak bennem merül fel a kérdés, hogy felelős tényezőknek szabad-e ilyen mélységig önámításba süllyedniük? S ami még súlyosabb, adóforintok milliárdjait az ablakon kiszórni egy reménytelen, hagymázas terv felszínen tartásáért. Ennél csak az lenne nagyobb katasztrófa, ha valami csoda folytán házigazdává válnánk. Elképzelhető reálisan, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai 2017-ben Párizzsal, Rómával, Hamburggal, Bostonnal stb. szemben olyan országra-városra voksoljanak, amely csak maketteken létező, számítógépen bemutatható tervekkel és néhány részlegesen alkalmas sportlétesítménnyel rendelkezik? Egy kivétellel!

Marabu rajza

 

A kérdés a legújabb fejlemények fényében árnyalásra szorul, hisz merészen talpast ugrottunk a 2017. évi vizes világbajnokság megrendezésébe, az ezzel járó uszodakomplexum építésébe és a környezet nagyszabású megújításába. A 2021-re elnyert vébét négy évvel korábban abszolváljuk. Hat helyett két esztendő alatt kell biztosítani az ehhez szükséges tízmilliárdokat. Ez a magyar virtus, nem a guadalajarai tökölés, amikor egy százhúszmilliós, nagyjából a miénkhez hasonló egy főre eső GDP-vel rendelkező ország második legnagyobb városa riad vissza a kiadásoktól. A mexikói guruk bizonyára nem lelték azt a gazdasági hozadékot, ami Budapesten a napnál világosabban látszik.

Ami az olimpiát illeti: a lebonyolításhoz elengedhetetlen sporton kívüli infrastruktúra hazai állapota olyan, hogy a rendezés minimális feltételeinek biztosítása is több ezermilliárd forintba kerülne. Miközben egy atomerőmű bővítésének előkészületei is zajlanak, és egyéb gigaprojekteket is terveznek. A Paks 2-re felvett horribilis hitel törlesztését az olimpiát követő második évben kell megkezdeni. Vitathatatlan, egy rövid időre lenne gazdasági fellendülés, csökkenne a munkanélküliség, bővülne a fogyasztás. A lakodalom után azonban nagyon hamar jönne a macskajaj, majd az államadósság láttán a dermesztő kijózanodás.

Az építés persze ígéretes bulinak sejlik egy jól körülírható körnek, amelyet a biztos haszon bezsebelése után mit sem érdekel a beruházás működőképessége, közhaszna. Mi a fenét lehet csinálni a hazai lakosság számára túlméretezett, felesleges sportlétesítményekkel, amelyeknek fenntartása, őrzése is irdatlanul drága. Vessük szemünket az athéni olimpiai létesítmények sorsára, de itthon sem nehéz indokolhatatlan létesítményt találni. Gondoljunk a debreceni vagy a felcsúti stadionra. Nehogy azt higgye valaki, hogy az ideiglenes vagy a részlegesen visszabontható monstrumok alkalmazása olcsó megoldás lenne. A pár hetes használatra túlépített, eltüntethetetlen objektumoknál (szállodák, olimpiai falu, közlekedési csomópontok, médiacentrumok stb.) ez jórészt egyébként is megvalósíthatatlan. Csak átalakításuk, funkcióváltásuk jöhet szóba, ha egyáltalán, de az is húzós tétel. A mindenki adóforintjából finanszírozandó új beruházások a fővárosra és a legfejlettebb térségekre összpontosulnának, tovább mélyítve a régiók közti szakadékot.

Az olimpia rendezésével kapcsolatos politikai hadművelet súlyos következményekkel járna a magyar sportkultúra egészére nézve is. A figyelem, a szervezeti-intézményi energia, a költségvetési támogatás még inkább a kirakatra, az élsportra irányulna, hisz nem engedhetnénk meg, hogy itthon rosszul szerepeljenek olimpikonjaink. Kit érdekelne a társadalom számára sokkal fontosabb diák- és szabadidősport ügye? A jelenleg is kiáltó aránytalanság tovább súlyosbodna.

Kérdés, hogy az olimpiának, az ötkarikás eredményességnek ma van-e akkora jelentősége számunkra, mint korábban, amikor a fejlett világtól elmaradt, elzárt kis ország itt mutathatta meg talán a leglátványosabban – és legolcsóbban – létezését, tehetségét, vívhatott ki nemzetközi figyelmet és elismerést. Az olimpia mára a giccs elemeit sem nélkülöző szórakoztatóipari eseménnyé változott, amely körül bűzlik a korrupció. A dopping használatának elterjedése mind több eredmény tisztaságát kérdőjelezi meg, utólagosan is. A nemzeti identitás erősödése ellen hatnak az egyre röhejesebbé váló honosítások, állampolgári átigazolások.

Azt mondják, a nálunk lebonyolított nemzetközi sportrendezvények, az olimpiai bajnokok, érmesek példája tömegeket mozgósít a testedzésre. De hol sportol rendszeresen több gyerek és felnőtt: Ausztriában, vagy a majdnem százzal több olimpiai medállal büszkélkedő Magyarországon?

A 2024. évi helyszínről döntő NOB-tagok vajon túl tudják-e tenni magukat azon, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság évek óta törvénytelenül, az elemi jogszerűség mellőzésével működik? A népes testület fele sem volt jelen azon a közgyűlésen, ahol – az állítólag kandidálni szándékozó főváros főpolgármesterének távollétében, gyakorlatilag érdemi kérdés és hozzászólás nélkül – lényegében eldöntötték a dolgot. Mert ne legyen kétségünk, hogy a „Védnöki Testület” miként fog állást foglalni. Nevükben a megrendelés. A MOB tagjainak azonban nem kell megrettenniük a felelősségtől, hisz jogállamban egy illegitim testület minden határozata, állásfoglalása semmis. Bizony, visszamenőleg is.

A szerző az Országos Sporthivatal volt elnöke

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.