Boldog ifjúkorunk Fradi-meccsein gyakorta hangzott föl egy kétsoros rigmus, általában olyankor, ha az örök rivális állt vesztésre. A rövid versike első fele egy ruházkodási jó tanács volt (Öltözzetek lilába!), a második pedig egy határozott felszólítás a távozásra, az elvonulás irányát is megjelölve. A visszanézve mérsékelten polkorrekt nyelvi emléket az állami hírtévé stúdiójának színvilága hívta elő belőlünk azzal a kérdéssel együtt: elhittük volna stadionlátogató korszakunk végén – ami szétválaszthatatlanul összekapcsolódott a felnőtté válással, meg a rendszerváltás szintén sorsfordító hónapjaival –, ha valaki azt állítja, hogy huszonöt év múlva a szabad Magyarország akkori miniszterelnöke személyesen választja majd ki az ironikusan köztévének nevezett magáncsatornáján a színharmóniát, sőt a centrális erőteret idéző bútorzatot is?
Az elmúlt kőkemény negyedszázaddal a hátunk mögött persze már vidáman kiegyeznénk azzal, ha a kormányfő csupán a kedvenc színét tukmálná rá a nézőkre, a helyzet azonban ennél sokkal súlyosabb. Harrach Péter, a társutas radikális nanopárt, a KDNP frakcióvezetője akkorát lépett előre a G. Fodor-i úton, hogy nem győz belőle visszahátrálni, de két, egymástól független hírforrás szerint egy óvatlan pillanatban mégiscsak kimondta: az elsimicskásodott, azaz megbízhatatlanná vált Hír TV pótolható lesz az állam új hírtévéjével (így már csak a Magyar Nemzet visszalopására kell kitalálni valami okos megoldást).
A teológus végzettségű, egykor lelkipásztori kisegítőként szolgált Harrach az elszólás óta – rinocéroszbőrű, rutinos politikusként – egyfolytában péterkedik (vö. „mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem”), de tulajdonképpen mindegy is, hogy mit füllent: amit a kormány az M1-gyel művel, arra nincs más épeszű magyarázat, mint hogy a kétharmad összelapátolásában és a tábor egyben tartásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Hír TV-t viharsebesen pótolni kell, kerül, amibe kerül.
