2.Tanult közgazdászként a miniszterelnöki kabinet gyakori vendége is lehetett, így lehetősége volt arra, hogy az értékpapírkereskedelem gyakorlatával és fejlesztésével kapcsolatos gondolatait a Kossuth téri épületben oszthassa meg az ország vezetőivel. Ennek a tevékenységének „termőre fordulását” igazolja az állami tulajdonlású Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 3,8 milliárd forintos inkriminált befektetése. Ez az üzleti lépés kizárólag kormányzati háttérrel történhetett meg.
3. A Moszkvában működő vízumközvetítő vállalkozás tulajdonosaként az Országgyűlés külügyi bizottságának üléseit is rendszeresen látogathatta, és az ott hallottakat sikeresen hasznosította külföldi invesztíciói során. A Visa World Center 2014-ben jött létre azzal a céllal, hogy megkönnyítse az Oroszországból Magyarországra utazni vágyók vízumigénylését. A moszkvai Visa World Center egyedüli piaci alapon működő vállalatként nyújt magyar vízumközvetítési szolgáltatásokat Oroszországban, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumával kötött megállapodás alapján, együttműködve a moszkvai magyar nagykövetséggel. Ez is izgalmas téma, kíváncsian várom a fejleményeket. Nem hiszem, hogy a közeli jövőben ne kerülne sor ennek a kapcsolati rendszernek a vizsgálatára. Lehet, hogy Tarsoly úr a Külgazdasági és Külügyminisztériumba is kapott állandó belépőt?
4. A Győri ETO FC tulajdonosaként is járhatott neki a belépő, hiszen, aki a magyar focit szereti, rossz ember nem lehet. Ezzel szemben az Audi emberei azonnal elfordultak a győri „aranylábúaktól”: pénzcsap elzárva, az A6-os típusú gépkocsik visszavéve. Milyen gyorsan mozdultak ezek az autóhoz és futballhoz egyaránt nem értő németek! Egyébként még egy nagy csapás érte a focibarát üzletembert: a 2015. március 29-i magyar–görög meccset nem tekinthette meg a helyszínen. A szorgalmasan munkálkodó néppel együtt remélem, hogy a rigorózus zárkaőrök beraktak egy tévékészüléket a cellájába, és így mégiscsak láthatta nemzeti tizenegyünk hazai szereplését.
5.A Quaestor első számú – Parlamentben is grasszáló – embereként talán a gazdasági bizottság valamelyik tagjától kapta azt a „világraszóló ötletet”, hogy a Tarsoly–Orgován–Tarsoly cégátjátszási figurával ki lehet bújni a felelősség alól. Ma már tudjuk, hogy ez a kísérlet nem sikerülhet, nem valószínű, hogy ebből a rosszhiszemű cselekvéssorozatból tisztán és büntetlenül ki lehet jönni. Vélhetőleg mára a magyar igazságszolgáltatás erre hivatott szervei is felismerték az immorális és jogkerülő eljárás társadalmi veszélyességét.
Nyilván felmerül a kérdés az olvasóban, hogy miért foglalkozom a belépővel, miért nyűglődöm hosszasan ezen a témán? Természetesen az érintettség okán. Hozzávetőlegesen három éve – azt megelőzően, hogy Tarsoly úr a belépőjét átvehette – levelet kaptam a Miniszterelnökségtől. Felszólítottak, hogy a nevemre szóló parlamenti belépőt haladéktalanul küldjem vissza, mivel az engedélyek kiadása keretgazdálkodás hatálya alá esik, és én már – többedmagammal – nem férek bele a kvótába. Tizenöt évig volt belépőm. Országos munkaadói érdek-képviseleti szövetség vezetőjeként, a társadalmi párbeszéd résztvevőjeként, a plenáris érdekegyeztető fórumok egyik szóvivőjeként kaptam az engedélyt úgy, ahogy évtizedes tárgyaló partnereim is: az országos szakszervezeti konföderációk elnökei és az országos vállalkozói érdekképviseletek vezetői. Mentünk a Parlamentbe, ha hívott a mindenkori miniszterelnök. Mentünk akkor is, ha lehetőséget adtak a bizottsági üléseken való felszólalásra. Néha-néha a plenáris vitákba is belehallgattunk.
Őszinte leszek: nem esett jól, mikor a szigorú felszólítást elolvastam, de megrántottam a vállam, és postafordultával – természetesen kommentár nélkül – visszaküldtem a belépésre jogosító plasztikdarabot. Tudomásom szerint a többi partnerszervezet vezetőit is felszólították az állandó belépők visszaadására, de arról már nincs információm, hogy ki és miként lépett az ügyben: szó nélkül visszaadta-e a belépőkártyáját, vagy kerülő úton elintézte, hogy továbbra is „bérletes” lehessen. Nem kérdeztem, nem is kerestem a visszavonás igazi okát, és valójában nagyon nem is izgatott a továbbiakban az ügy. A Tarsoly-belépőről szóló mostani hír viszont felbosszantott, és igazolta korábbi feltevésemet: a Miniszterelnökség nem munkaeszközként, hanem kiváltságként, mintegy VIP-szolgáltatásként tekintett és tekint a parlamenti belépőre. Vagyis azt annak adja, aki derekasan megszolgálja. Vitatkozó, kritikát megfogalmazó és gyakran kényelmetlenséget okozó személyeknek egyáltalán nem dukál az épületbe való bejutást gyorsító és megkönnyítő kártya. Kizárólag a barátoknak, az üzlettársaknak és az alázatosan együttműködőknek jár ez a kis műanyag lapocska.
A végére van egy jó hírem is: a napokban felszabadult Tarsoly-kártyára lehet pályázni. No persze csak azoknak érdemes indulni a versenyben, akik a mostani „lapjárást” kedvelik, a „leosztást” némán és feltétel nélkül elfogadják.
A szerző főtitkár, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
