Akkoriban Győrben a külvárosiakkal együtt körülbelül 115 ezer ember élt, közülük kellett tehát meglelni a legfőbb arcvonalat. Akkoriban is működött még – és már – az állami népesség-nyilvántartó, amely valamilyen módon csak kiadta a keresett nevet a sajtónak. Az idők azonban változnak: igencsak kétséges, hogy Orbán Viktor fölszólítása ellenére Habony Árpádról megtudhatunk-e most bármit is a nemzeti együttműködés népesség-nyilvántartójából. De talán már mindegy is.
Akkoriban, amikor még azt gondolhattuk, hogy talán ez nem lesz a mindennapi életünk szerves része, amikor még kuriózumnak tűnt, hogy valaki nemzetiszocialistának vallja magát, egy helyi kollégával bukkantunk föl az illetőnél az estében. Szép darab ember volt, pamacsbajusszal. Ha jól emlékszem, még hátba is paskolt az udvari fény alatt. Másnapra pedig interjút ígért, természetesen csak nekünk, hiszen ezeket a lapokat olvassák a legtöbben.
Nemrég Tapolcára vitt a sorsom az időközi országgyűlési választás kampányára. A Fő utcán egy kifejezetten csinos lány – ami a Jobbik ízlésvilágát tekintve akár reménykeltő is lehetne – íratta alá a nyugdíjértékű 40 éves szolgálati viszony melletti, és a külföldiekkel szembeni lehetséges fegyveres harc elleni petícióját.
A jobbikos jelölt – utóbb nyert is –, az alpolgármester-mentős a téren egy gazdával beszélgetett éppen. Megérezte, hogy az a párbeszéd új szavazatot már nem ér, ezért odajött társalogni hozzánk. Olyan hirtelen lett civil belőle, mint egy leszerelt rendőr szakaszvezetőből. Arról mesélt, hogy nincs borzalmasabb annál, mint mentősként három már halott kisgyerekkel kirohanni az égő házból, ahol füstmérgezést kaptak.
És csak gyűltek körénk az emberek. Beszéltünk arról, hogy több és jobb kórház kéne, kevesebb pártpolitika. Egyetlen szó sem esett már esetleges náci tetoválásról, cigányokról, zsidókról, semmiről: ugyanúgy beszélgettünk, mintha ezek a témák soha, egyetlen pillanatra sem merültek volna föl. Mintha a jobbikos jelölt, Rig Lajos nem rejtegette volna a tetoválását. És akkor eszembe jutott annak a huszonhat évvel ezelőtti férfinak a pamacsbajsza, aki még hátba is vert talán, és készséggel vállalt a nyilvánosság előtt is mindent abból, amit mondott, és tudtam, hogy valahol ő vagy egy másik pamacsbajszú is ott áll köröttünk, ahogy Rig Lajossal beszélgetünk, mert a világ legtermészetesebb dolga lett, hogy ott állunk és szóba elegyedünk egy szalonképes párt emberarcú jelöltjével.
