Emlékeztetnénk a Kehit, hogy a jelenlegi kormánypártok voltak azok, amelyek az előző ciklusban újraírták a felsőoktatási törvényt. Ettől várta jó néhány rektor, hogy majd a jogalkotó megszabadítja őket a senki által nem kontrollált kari és egyetemi höktől. Ugyanezek a rektorok – a fideszesek, a szadeszesek meg a szocik is – mindenkor gátlástalanul kihasználták, hogy ha a hökvezérekkel megállapodtak, akkor bármit keresztül tudtak vinni a szenátuson.
A hökvezérek posztjukon hosszú életű, közismert személyek. Török Márk például több mint tíz éve jár a szegedi egyetemre, 2004 és 2008 közt bölcsészkari hökelnök, 2007–2008-ban, majd 2009 óta egyfolytában az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke, és ha rajta múlik, az is marad még pár évtizedig. Nem olyan régen volt, hogy Hoffmann Rózsa és Dux László véget vetett volna a hökös vircsaftnak – ám Navracsics Tibor, aki most avanzsált az Európai Unió oktatási biztosává, átnyúlt a fejük fölött.
A kormánypártoknak nagyon jól jött, amikor a hökök a Hallgatói Hálózatot félretolva, választóiktól származó legitimitásukra hivatkozva a tandíjtüntetés élére álltak, és szépen befékezték azt. De az ellenzék is rögtön elkezdi hevesen szeretni a hököket, ha akár csak a látszat kedvéért beszólnak valamit a kormánynak. A hallgatók döntő többsége viszont nem vesz részt a hökválasztáson, körükben rég elveszett már a demokráciába vetett bizalom.
Nem igaz, hogy a dékáni és rektori hivatalokban nem tudták, mi megy a gólyatáborokban, hökös rendezvényeken. Mindenki az egyetemi vezetőkhöz ment panaszra, akinek a berendezését összetörték a bulikban, vagy nem fizették ki az elfogyasztott sört. A károsultak nem akarták elhinni, hogy a kari hökelnök nagyobb úr a dékánnál, az egyetemi vezetők minden ilyen ügyet azzal hárítanak, hogy semmi joguk beleszólni. És tényleg: nincs is. Kivéve, ha megparancsolják nekik, mert akkor jog nélkül is lehet.
A joguralom ilyen gyakorlata mellett a jogok újraszabályozása édeskevés változást garantál. A kancellárok kinevezése persze jelenthetne szigorú kontrollt például az egyetemi pénzügyek felett, amit – úgy látszik – már nem tudnak garantálni a gazdasági főigazgatók, egyetemi főtitkárok, akik egyike-másika maga is hökvezér volt egykoron. Mégsem lennék meglepve, ha a mindenható új kancellári székekben is némely legendás régi hökösöket volna szerencsénk felismerhetni újra.
