Aligha tekinthető az illúziókeltés csúcsának, ha a nyúl füle az egész mutatvány alatt kilóg a kalapból. Az optimista néző ugyan egészen a műsorszám végégig arra vár, hogy kiderül, ez nem a régi, unalomig ismert bűvészkedés, hanem valami új varázslat. De nem. A nyúl füle merő slendriánságból, vállrándító közönyből lóg ki. Már az se számít, ha a mutatvány jóval a vége előtt lelepleződik.
Tarlós István lekanyarította magáról a köpönyeget, és félredobta a varázspálcát. De közben a cilindert is leverte. A nyúl meg csak ült és pislogott. Budapest főpolgármestere, aki eddig mantraként hangoztatta kívülállását a metrókocsi-felújítási tenderen, hirtelen arra jutott, hogy a két érvényes ajánlat közül az olcsóbb rendkívüli kockázatokat hordoz referenciakérdésekben. Ő olyan államban nem akar gyártatni, amely bármely napon csődöt jelenthet. Ezzel párhuzamosan a Fővárosi Közgyűlésben arra tettek javaslatot, hogy a 3-as metró felújításával kapcsolatos kérdések kerüljenek a városvezető saját hatáskörébe. Ha ehhez hozzávesszük a gyorsított ügymenetet biztosító kiemelt jelentőségű projektté nyilvánítást célzó parlamenti indítványt, amelyet szintén Tarlós kérésére adott be néhány kormánypárti képviselő, már meglehetős pontossággal összeáll a kép.
Holott eddig volt némi illúzió, hogy nem osztották le előre a szerepeket, hogy tényleg valós versenyben dől el, ki újítja fel a romkocsikat. Még hihettük, hogy nem hazudtak az arcunkba az elejétől, a hátunk mögött kézbe csapva. Bár – valljuk be – mélyen meggyőződve soha sem lehettünk erről. Elvégre Szijjártó Péter külügyminiszter már akkor Moszkvában tárgyalt a tenderről, amikor még ki sem írták.
