Nemcsak a gáz lesz állami, hanem az áram és a távhő is – jelentette be büszkén Lázár János. Tőle tudhatjuk azt is, hogy mostantól az államot jogi ügyekben csak állami jogász képviselheti, vége az ügyvédi irodák kistafírozásának.
A nép örvendeze vala.
A Fidesz céljai semmiben nem különböznek a történelem nagy államosítóiétól (hadd ne soroljuk a neveket), csak a módszerek finomodtak. A győztes had ősidők óta zabrál. Mert megteheti. A dolgok mindig sokkal jobban állnak az ő kezükben, mint az idegenekében. Hát elveszik tőlük. Rendben, ne nevezzük államosításnak, már ha annyira zavarja őket ez a szó. (Kivéve, ha Semjén Zsolt használja.) Hisz a gyors padlássöprés túl nagy zajjal jár, sok az áldozat, és így hamar oda a mézédes hatalom. A Fidesz ezért inkább óvatos vadász, és csak akkor csap le, amikor a másik egy kicsit meginog. Jó, olykor rásegít a sikerre éheztetéssel, némi méreggel, az inak értő átvágásával.
Ebbéli szándékaikat sosem titkolták. Kell nekik a másé, na. Ha nem adja most, adja később. Először elvették a magánnyugdíjvagyont, mondván, senki se tőzsdézzen az emberek pénzével. Majd ötszázmilliárdunkat nemzetiszín sztaniolba csomagolva Putyinnak adták a Mol ötödéért cserébe, ami ma már alig éri a felét a tőzsdén. Vettek vízművet, gázművet, gáztárolót, gáznagykert, Antenna Hungáriát, bankokat, takarékokat, Citadellát, hulladékszállítókat. Orbán kétségkívül nagyvonalúbb a kellemetlen emlékű elődöknél: költőpénze ugyanis már van, mégpedig a mi nagyvonalúságunkból fakadóan. De ha lehet, mégis jobb szereti „okosban”. Mondjuk megtiltja, hogy bizonyos tevékenységeket magáncégek végezzenek. Mint például a tankönyvkiadás, a szemétszállítás vagy a kéményseprés. Ilyesmi fenyegeti a gyógyszer- és a dohány-nagykereskedőket, az építészeket, a pályázatírókat és liftszerelőket is. Vagy az ellehetetlenítéssel egyenértékű korlátokat szab, lásd energiacégek.
