galéria megtekintése

Őshonosok

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 08. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

Egy órán át beszélt tegnap a menekültválságról Orbán Viktor a nagyköveti értekezleten. Ha már ott volt, a magyarországi cigányságot is szóba hozta. Netán valaki azt hihetné, hogy túlságosan elengedtük a fantáziánkat, esetleg gyógyíthatatlan Orbán-fóbiában szenvedünk, amelynek mellékhatásaként hagymázas otrombaságokat találunk ki, a legjobb tehát az lesz, ha szó szerint idézzük, amit a menekültek ürügyén mondott a magyar miniszterelnök:

„Minden népnek joga, hogy ő határozza meg, az ottani őshonos nép kivel kíván együtt élni. Mint ahogy nekünk is az adottságunk – függetlenül, ki mit gondol róla, szereti-e a túrós csuszát vagy nem –, Magyarországnak az a történelmi adottsága, hogy együtt él néhány százezer romával. Ezt valakik, valahol, valamikor eldöntötték, amit mi megörököltünk, ez a mi helyzetünk. Ez egy adottság. Ezt senki nem kifogásolhatja se így, se úgy. Nekünk kell ezzel együtt élnünk. De mi nem támasztjuk senki felé azt az igényt – nyugati irányba különösen nem –, hogy ők is éljenek együtt egy nagyszámú roma kisebbséggel.”

Elég súlyos.

 

Az elsőként – teljes joggal – tiltakozó Magyar Liberális Párt cigányozásnak, elfogadhatatlanul szélsőséges szövegnek minősítette az elhangzottakat. A párt szerint a magyar cigányság jelene és jövője nem összevethető a túrós csusza szeretetének kérdésével.

Tényleg méltatlan Orbán példálózása, még szerencse, hogy legalább a cigánypecsenyével nem jött elő. Annak a kérdésnek a taglalását pedig végképp kerülni szeretnénk, hogy ebben az országban ki számít őshonosnak és ki nem. Messzire vezetne…

Csak egyetlen mondatra hívnánk fel a miniszterelnök figyelmét, amely a pártja által áterőszakolt kétharmados alaptörvény bevezetőjében, a Nemzeti hitvallásban szerepel: „A velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.”

Orbán kijelentése nem előzmények nélkül való. Idén májusban Trócsányi László igazságügyi miniszter nyilatkozott arról, hogy kormánya szerint Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a menekülteket, mert gondoskodnia kell a 800 ezres lélekszámú cigányság felzárkóztatásáról. Az elmúlt hónapokban úgy tűnt, a szembeállításnak ezt a fajtáját inkább mellőzi a kormány. A miniszterelnök most újra előszedte.

Máskülönben a folytatásban Orbán Viktor arról értekezett, hogy amikor a romák egy része elindul Kanada felé, akkor világossá akarják tenni számukra: szeretnék, ha maradnának.

A miniszterelnök szavait akár fenyegetésként – vagy zsarolásként – is értelmezhetik a nyugati országok: ha ti ránk szabadítjátok a menekülteket, mi sem próbáljuk visszafogni a saját cigányainkat.

Attól, hogy a Liberálisok bocsánatkérésre szólították fel a miniszterelnököt, nem várhatunk semmiféle eredményt. Abban viszont kétségkívül igazuk van: a menekültekkel szemben folytatott hecckampány után semmi szükség arra, hogy a kormány Magyarország történelmi kisebbségeivel szemben is hadjáratot indítson.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.