galéria megtekintése

Örökség

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 28. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Most éppen a nemzeti parkok, az állami erdészetek és az egyetemi tangazdaságok élik át ugyanazt, amit a különböző társadalmi rétegek már megtapasztalhattak az elmúlt négy évben: a kormány egy elméletileg védhető ügyben, a nagybirtokosok támogatásának csökkentése érdekében a védteleneknek is alaposan odacsap.

Az ok mindig hasonló. A valamelyik kormányközeli kommunikációs műhelyben kifundált intézkedéshez nem készül hatástanulmány, nincs társadalmi egyeztetés, nem kérdezik meg még a legszűkebb célcsoportot sem, azaz előbb vágnak, és legfeljebb utána mérnek.

Az eredmény ezúttal is siralmas.

 

A négy év alatt mesterségesen felpumpált nagybirtokos újarisztokrácia megfékezésére kitalált agrártámogatási reform következménye, hogy az ökológiai megfontolásokból szintén jókora birtoktesteket kezelő nemzeti parkjaink finanszírozás nélkül maradnak.

Ezt a nem kívánt, de a szakértők részéről már a terv első ismertetésekor megjósolt hatást kétféleképpen lehet kivédeni: jókora költségvetési átcsoportosítással, ami valakiknél nyilván megszorításként jelentkezik, vagy olyan egyetemes kompenzációval, amelyik az egész reform értelmét elveszi. A kormány, úgy tűnik, az utóbbi megoldásra hajlik.

A kormányzás helyett bemutatott terméketlen ötletelés és rögtönzés sokadszor mutat ugyanabba az irányba: valamilyen rövid távú politikai cél elérése érdekében megint feláldozunk valamit az ország pótolhatatlan és a jelen rezsim alatt gyorsuló tempóban fogyatkozó természeti örökségéből.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.