galéria megtekintése

Orbán kvótája

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 09. számában
jelent meg.

Kőszeg Ferenc

Révész Sándor cikke (A megélhetésiek, február 3.) kapcsán szeretnék emlékeztetni rá, hogy 1999-ben, amikor az országok kvótákat ajánlottak fel a koszovói menekültek befogadására, Orbán azt mondta, mi nem jelölünk meg kvótákat, a menekültet be kell fogadni.

Ez nagyon szépen hangzott, csakhogy nem erről volt szó, hanem arról, hogy a közép-európai országok hány embert vesznek át a zsúfolt albániai és macedóniai menekülttáborokból. Még Szlovákia is vállalt egy kontingenst, csak Magyarország nem.

Egyébként az elutasító magatartás kezdeményezője a koszovói menedékkérőkkel szemben Manfred Kanther német belügyminiszter volt, a magyar hatóságok az ő receptje szerint jártak el.

 

Kanther kurzusának egyrészt az amerikai bombázás vetett véget, másrészt az, hogy kiderült, megszegte a pártadományokra vonatkozó törvényt. Nemcsak a miniszterségét és a képviselői helyét veszítette el, de eljárás is indult ellene. Először letöltendő börtönbüntetésre ítélték, majd ezt súlyos pénzbüntetésre enyhítették. Kanther ment, Orbán pedig visszatért.

*

Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.