Na most akkor mi a jó és mi a rossz civil tevékenység, hogyan különböztessük meg elvi alapon a jó civil aktivistát a rossztól? Orbán erre nem adott választ.
|
Rossz szájból, rossz helyen a „külföldi” pénzekről
Beliczay László / MTI |
Ne is várjunk tőle, ő ugyanis politikai opportunista, aki mindig a kínálkozó követelményeknek és lehetőségeknek megfelelően vállalja a nézeteit, amit éppen odadug neki az aktuális tanácsadó. Neki voltaképpen mindegy, mit mond, olyan nála az ideológia, mint másnál az esőkabát. Az, hogy Orbán most a civilek ellen rohant ki, az érthető, mármint az ő, fent említett ifjúi pályakezdése miatt is.
A civil szféra nagy szerepet játszott a kelet-európai politikai változásokban, aztán a „színes forradalmakban”, később az arab tavasznak nevezett eseménysorozatban. Emberek, akiknek elegük volt, szervezetté szerveződtek és kiálltak a nézeteikért.
Annak idején a hanyatló Kádár-korszakban „alternatív” szervezetekről, „alternatív választási jelöltekről” írt a tétova sajtó. A civilek kihívók voltak, akik alternatívát kínáltak. Mint Orbán és társai. Orbánt és társait főleg egy magyar születésű finánctőkés, Soros György pénzelte, ahogy másokat is támogatott.
Ahogy, amint lehetett, sok más amerikai, német, brit, holland, sőt norvég és svájci alapítvány is beszállt különböző ügyek és szervezetek támogatásába. Ahogy a magyar állam is pénzeli a határon túli magyar szervezeteket és másokat. Az ő felfogása szerint a jókat, az arra méltókat.
A legtöbb civil szerveződés nálunk régóta állami segélyre szorul, akár gyerekélelmezésről, akár kisebbségi kultúráról van szó. Így aztán a változó politikai kurzusokban változó politikai beállítottságú civilek kaptak nagyobb részt az állami zabból.
A magyar tőke, a magyar polgárság nem jeleskedik a civil, az egyesületi szféra támogatásában. Ha ilyet tesz, azt többnyire politikai nyomásra műveli. A civil szféra elzüllése minden területre érvényes. A betegszervezetek például nem élnének meg a (külföldi tulajdonú) gyógyszergyárak segélye nélkül. Akkor ők függetlenek? Azokat a civileket, akik a demokrácia, a jogállamiság kérdéseiben lépnek fel, magyar bankok nem támogatják. Ha magyar tőkés kiáll egy politikai ügy mellett, azt a haszonért teszi. Széles Gábor erre a jó példa.
Ha nem lennének külföldi alapítványok, akkor feltehetőleg éhen halnának azok a szervezetek, amelyek nem csüngnek az orbáni állam emlőin, amelyek kritikusan szemlélik a hazai állapotokat. Ha nem lennének külföldi (Orbánéktól független) alapítványok, akkor nem állhatnának elő elemzésekkel független kutatók, nem lehetne olyan szférája a nyilvánosságnak, ahol a kritikus (alternatív) hangok megszólalhatnának.
A hazai civil szféra nem hibátlan. Sokan vannak a hivatásosok, kevesebben a hivatottak. De azt hiszem, nélkülük még mélyebb lenne a magyar politikai nyomorúság. Akkor minden olyan lenne ismét, mint 1988-ban volt. Ez hiányzik Orbánnak?
Vlagyimir Putyin parlamentje már „külföldi ügynökké” (az oroszok számára ez kémet jelent) minősítette azokat a civil szervezeteket, amelyek támogatást fogadnak el külföldről, külföldi kapcsolataik vannak. Ezt akarja bevezetni Törökország autoriter kormányfője is. És most Orbán is beállt a sorba.
