Gyermekeik beszámolóiból és a hírekből biztosan tudják, hogy nagyon sok baj van a közoktatásban. No, nem mintha korábban nem lett volna vele elég baj, de az elmúlt években végrehajtott „reformok" jelentősen megnehezítették a mindennapokat a korábbiakhoz képest is.
Csak néhány példa: még a kisiskolásoknak is tömérdek órájuk van, a 2012-ben megalkotott NAT rengeteg pluszterhet rakott rájuk; az iskolák anyagi helyzete siralmas, emiatt sok esetben a szülők kénytelenek megvenni az iskolák számára a legalapvetőbb iskolai eszközöket; a korábban jól bevált tankönyvek, feladatgyűjtemények, atlaszok helyett szinte mindenki kizárólag a hibákkal, tévedésekkel telezsúfolt állami kiadványokat kénytelen használni; a szakképzési rendszer átalakítása és a gimnáziumi férőhelyek jelentős részének megszüntetése a gyermekek/fiatalok jövőjét teszi kérdésessé. És így tovább.
Az újabb és újabb intézkedések következtében olyan nagy mennyiségű adminisztrációs feladat hárult a pedagógusokra, hogy éppen a lényegre, a tanításra nem marad energiájuk, vagy csak alig. Pedig a pedagógusok jólléte az alapja az oktatás sikerének és színvonalának.
Ez a szabadságától megfosztott, megfélemlített, lenézett pedagógustársadalom bizonyára bátrabban kiállna az értelmesebb és magasabb színvonalú oktatásért, ha a szülők ahelyett, hogy lenéznék, esetleg meg is vetnék őket, melléjük állnának, és velük együtt tiltakoznának az oktatás főszereplőinek, a diákoknak, gyermekeiknek az érdekében. Ha már a gyermekeinkért sem állunk ki, akkor kiért/miért fogunk kiállni? Vagy mindenki elégedett azzal, ahogy az iskolák helyzete alakul? Persze bele is törődhetünk a megváltoztathatatlannak hitt állapotba.
