Bárkay Tamás számolt be lapjukban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár holokausztkiállításáról. Ebben megemlíti, hogy amikor 1944-ben Kolosváry-Borcsa Mihály zúzdába szórta a zsidó írók műveit, elsőként Kiss József verseskötetét hajította a zúzókő alá. (Hogy Karinthytól a Tanár úr kérem vagy az Így írtok ti hanyadiknak került sorra, arról nem ír.) Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy jeles költőnk költészeti és irodalomszervező munkássága azóta is hiányzik az iskolai tananyagból.
Pontosabban: a Rákosi-rendszerben egyetlen verse, az 1905-ös orosz forradalmat köszöntő A Knyáz Potemkin című kis remekműve tananyag volt, de ez az egyetlen vers, önmagában, a többi mellőzésével nagyon hamis képet adott a költészetéről. Kiválóan művelt emberek hosszú sora nézett rám, mint borjú az új kapura, amikor megemlítettem nekik Kiss József nevét. Ők ilyen nevű költőről soha nem hallottak. Egy mai színházi dramaturgunk nem átallotta Kiss József néven publikálni gyengécske műveit, mert nem is tudott róla, hogy a magyar irodalomban ez a név már foglalt.
Sok évtized teljes agyonhallgatása után 2001-ben megjelentek ugyan Kiss József „összegyűjtött” versei, de könyvesboltban sehol nem találkoztam a kötettel. Amikor az interneten a költő antikvár kötetei után bóklásztam, akkor bukkant elő, ott tudtam megvenni. Azért teszem idézőjelbe azt, hogy „összegyűjtött”, mert a kötetből épp a költő fő műve, a Legendák a nagyapámról című elbeszélő költemény 1926-ban, a költő gyermekei által kiadott teljes szövege hiányzik. Csak a költő életében megjelent néhány előzetes részletet vett fel a szerkesztő a gyűjteménybe.
