galéria megtekintése

Okos vagy gazdag

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 19. számában
jelent meg.


Hajba Ferenc
Népszabadság

Valaki vagy okos, vagy gazdag. Mondhatta volna ezt akár Lázár János is. De egy pedagógus mondta a szombathelyi Savaria Szakképző Iskolában.

Kijelentése nem keltett megütközést az osztályban, a diákok – talán egy kivétellel – könnyedén tudomásul vették, elfogadták a kihirdetett játékszabályokat. Akinek egyese volt, kiválthatta pénzzel a rossz jegyet. Nem volt muszáj, a diák mérlegelhetett, dönthetett felelőssége teljes tudatában. Ha nem írt házi feladatot – s ezért elégtelen járt volna –, akkor átgondolhatta, megér-e a büntetlenség neki egy kisebb összeget. Készpénz és Erzsébet-utalvány egyaránt elfogadott fizetőeszköz volt ebben az osztályban. Akarva-akaratlanul érvényesült a magyar társadalom félhivatalos értékrendje, mindenki annyit ért, amennyije van. Észben, tudásban, szorgalomban vagy ennek híján forintban.

A napi üzletelésről az egyik diák készített rejtett kamerás videót, de állítólag nem a nyilvánosságnak szánta, valaki más tette fel a közösségi megosztóra. Ő még december elején az igazgatónak küldte el a felvételt, aki kérte a tanárt, hogy szüntesse be ezt a gyakorlatot.

 

Hogy a filmező diákot bosszú vagy sértettség vezette-e, nem tudható, de teljesen ne zárjuk ki azt sem, hogy az igazságérzete. Kapott is rendesen megjegyzéseket az osztálytársaktól. A kommentekben főleg őt gyalázzák a társai és mások is.

„Egy tökös ügyvéddel én milliós személyiségügyi pert akasztanák ennek a tanulónak a nyakába a tanár helyébe és a befolyt pénzen elvinném az osztályt egy jó kis kirándulásra” – ad ötletet az egyik hozzászóló.

Bűnhődjön hát az, aki nem tudja, hogy mifelénk milyen szokás járja. Hogyha például az adóhatóság egyik volt vezetőjeként valaki leleplez és feljelent, akkor először is nála tartanak házkutatást, őt hurcolják meg.

A diákok egyébként szeretik a rossz jegyeket pénzért törlő pedagógust. Állítják róla, nem saját zsebre dolgozott, a pénz az osztálykasszába került. Még akkor is, ha a videón azért hallani azt a megjegyzését, miszerint jó lesz az Erzsébet-utalvány is, hiszen ő is jár vásárolni. Mindez az osztály előtt hangzott el. Csak vicc volt, mondják a diákjai, „ő ilyen ember, sajátos humorral”. A gyerekek meg ki vannak éhezve a humorra ebben a komor világban.

Úgy látszik, sokszínű a magyar iskolarendszer. Vagy legalábbis volt. Tanács István nemrég írta meg, hogy bezárják a személyközpontú pszichológia alapelveire épülő Rogers-iskolákat, mert a Magyar Államkincstár nem folyósítja a normatív támogatásukat. Az alapítványi gimnáziumban egyébként is aligha értik a magyar közoktatás és a társadalom alapelveit. Azt akarják ugyanis, hogy tanítványaik ne csak sikeresek, hanem boldogok is legyenek. Mennyivel egyszerűbb és követhetőbb a „valaki vagy okos, vagy gazdag” kitétel. És Magyarországon ez az életszerű.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.